2011. szeptember 6., kedd

Napon aszalt(szárított) paradicsom olajban

Az augusztus végi forró napok lehetőséget adtak arra, hogy napon szárított paradicsomot készítsek. Nem  lett olyan sok, csak egy kisebb üvegecskével, de első próbálkozásra ez is elég.



Hozzávalók:
  • paradicsom, húsosabb fajta
  • bors
  • napraforgóolaj
  • olívaolaj
  • 3 - 4 cikk fokhagyma
Elkészítés:
A paradicsomokat megmostam, a vizet letöröltem róluk, a magos, leveses részét kiszedtem, cikkekre vágtam. Két gyümölcstároló ládába neylont tettem, és erre felsorjáztam a paradicsomcikkeket, sóztam, borsoztam, és a tűző napra tettem aszalódni, vékony gézzel letakarva. Kb. 2 és fél nap alatt szépen megaszalódtak, nem egészen keményre, picit még rugalmasra. Ezután egy kisebb üvegbe tettem, szórtam közéje néhány cikk fokhagymát, és felöntöttem fele - fele arányban olívaolajjal és napraforgóolajjal. A kamrában sötét helyre tettem, remélem semmi baja nem lesz ott.

14 megjegyzés:

egycsipet írta...

Én is idén próbálkozom először az olajos változatokkal, remélem, hogy jól fognak szerepelni. :))

Éva írta...

Nagyon guszta és ezeket mihez fogod felhasználni? Gondolom, mivel keveset készítettél így meggondolod hogy mibe tegyed? Finom fűszeres ízt ad bármibe is teszed!:)

trollanyu írta...

Nagyon guszta:) Nekem is van 1 üvegem, még Illéskrisztől kaptam nyáron. Azon gondolkodom, hogy mit készítsek belőle. Te mire használod?

Viki írta...

Jaj de nagyon ügyes vagy. Én még soha sem asztaltam paradicsomot, pedig az aszalt paradicsomos kenyérnek nincs párja. Na majd egyszer én is kipróbálom.:)

Anazar írta...

Csodás! Micsoda kincs lesz télen a zord hidegben, egy falatka nyár ;-)

Tiffanylda írta...

Képzeld, tavaly nyáron én is így próbálkoztam és egyszerűen ELÉGETT!!! Azt hittem a szívem szakad meg érte!:( Pedig minden utasítást betartottam! Szerintem nem szabadna napra tenni!
Egy időre elment a kedvem tőle...

Elisabeth írta...

Legelőször Sziciliába láttam paradicsomot száritani egy óriás nagy asztalon, a napon... és ez már legalább harminc éve volt. Nagyon ötletetes, és praktikus szokás! Ügyes vagy, igazán!

Reka írta...

Ez nagyon jo otlet!!!! Remelem sikerul. Jovoben hatha kiprobalom, az iden mar ugy nezem lekestunk a napos napokrol.

Panna írta...

Na ez tuti nagyon fini lesz :))

Ottis írta...

Ügyes vagy, finom lehet!

Kati írta...

egycsipet, remélem én is, hogy nem lesz baj:)

Éva, bizony meggondolom, hogy mibe teszem, de focacciaba biztos, meg göngyölt húsokhoz is finom lehet.

trollanyu, ahogy Évának írtam, focacciahoz, göngyölt húsokhoz, esetleg szendvicsekhez, legalábbis így gondoltam.

Viki, bizony nagyon finom még magára is.:)

Anazar, remélem nem lesz semmi baja az olajban a télig.

Tiffanylda, nálam is volt amelyik nem volt olyan húsos, hogy jobban megégett, de nézegettem közbe és ami úgy állt kiszedtem. Én sütőben is próbáltam, viszont nekem ott égtek meg, pedig a legalacsonyabb fokozaton, és nyitott ajtóval próbáltam.

Elisabeth, igen az olaszoktól ered az aszalt paradicsom, ha jól tudom. Köszi:)

Réka, köszi, aztán meglátom, hogy viselkedik a télig.

Panna, már olaj nélkül is finom.

Ottis, köszi, nagyon finom, szinte magára el lehetne nassolni.:)

Csilla írta...

Én is készítettem, csak nem olajban (alaposan megszárítottam és üvegbe raktam), de még meleget mond a következő napokra és van paradicsom is egy haloma kertben, így lehet még csinálok és olajban teszem el én is.
Már tavalyelőtt is csináltam akkor kenyérbe raktam, meg apritva tészta szószba, de az a focaccia jó ötlet mega hsútekercsek is, sőt eltudom képzelni egyben fasírt töltetélknek is, persze egyébbel.

Kati írta...

Csilla, nálunk is meleg van még, de már nem annyira, hogy megszárítsa a paradicsomot.

Seafalcon írta...

Egy kiváló recept, vendégeket el lehet bűvölni vele, az asszonykám gyakran készíti, főleg ezért tettem el aszalt paradicsomot!

http://hajoka.blogspot.com/2010/01/olivas-paradicsomos-kenyer.html