2011. október 3., hétfő

Ismét Zsuzsi képeslapjairól

 Olvassátok el kérlek, csakhogy lássátok mi megy végbe még ma is itt nálunk Romániában. Sajnos.
 
Kedves Barátaim,

bekövetkezett az, amitől féltem. Úgy néz ki, cselszövés áldozatai vagyunk.
Elmesélem.

Szeptember 24-ig kellett feltenni a beiratkozási lapot, amin szerepelnie kellett annak, hogy hány képeslapot gyűjtöttünk össze. Erre a lapra még rá kellett írni a vezető tanár nevét, telefonszámát, az iskola nevét, igazgató nevét, pecséttel ellátva. Nagyon gondosan, 10-szer átnézve küldtem el szeptember 21-én reggel a Prioripost nevű szolgáltatással, amely 24 óra alatt garantálja, hogy elviszi a küldeményt az országban bárhova. Kértem azt is, hogy visszaigazolást kapjak a címemre, amikor megkapták Bukarestben a küldeményt.
A román posta honlapján vagy egy Track and Trace funkció, amellyel meg tudom nézni mikor hol volt a küldeményem. Ez alapján látható, hogy szeptember 22-én 11 óra 9 perckor Bukarestben volt az ottani fő postahivatalnál (73-as postahivatal). Aznap este (22-én) 20 óra 13 perckor jutott el a 10-es postahivatalba, amelybe el kellett jusson a bejelentkezési lap alapján. És itt jön az érdekes része a dolognak: ezt írja a track and trace:
26.09.2011 15:15 Predat la destinatar
Tehát 26-án (négy napra rá) délután adták át a címzettnek (nem lehet tudni, ki a címzett).
Szeptember 28-án nyitották ki a borítékokat és aznap kellett volna értesítsenek, hogy nyertesek vagyunk-e, mert ha igen, akkor kellett volna postázzuk a képeslapokat is az érvényesítésért. A képeslapok elküldése szeptember 29 - október 5 között lehetséges. Ma október 3 van és sehol semmi.
És a még érdekesebb dolog:
- hívtam a román posta tudakozóját. A hölgy előbb nem is tudta, hogy létezett ez a verseny, majd lehetett hallani telefonon keresztül, amint a számítógépen kikeresi a versennyel kapcsolatos információkat és elmondja nekem ugyanazokat, amiket már tudtam.
- hívtam a bukaresti 10-es postahivatalt. NEM TUDTAK SEMMIT A VERSENYRŐL. Az a postahivatal nem tudott semmit, amelyhez be kellett küldeni a bejelentkezési ívet. Sőt mi több, nem is tudtak róla, hogy a 110-es postafiók használat alatt van. (oda kellett beküldeni az íveket).
- elmentem a maros megyei postahivatalok igazgatójához (egy magyar ember), aki szintén nem tudott a verseny létezéséről, de azt mondta, annyit tehetek, hogy írok egy reklamációt a postának, amelyben beszámolok a történtekről és magyarázatot kérek. Egy órára rá már meg is írtam. Ez pénteken volt. Nem sok időre rá kaptam egy automatikus választ, hogy megkapták a levelem és feldolgozás alatt van. Mostanáig (hétfő este) nem kaptam semmi választ.

Zsuzsi ki van akadva, pár napja sírva ébred, sírva fekszik, én meg tanácstalan vagyok. Amennyiben még holnap (4-én) választ kapnánk, azonnal autóba ugornék és mennék Bukarestbe személyesen leadni a képeslapokat. De a legnagyobb baj az, hogy a versenyfelhíváson és sehol máshol sem szerepel semmi egyéb cím, telefonszám, e-mail cím, mint a bukaresti 10-es posta címe. Ők pedig nem tudnak semmiről semmit.

Tanácstalan vagyok, amint írtam, de nem nyugodtam bele. Ha nem kapunk választ és október 9-én kiderül, hogy mások nyerték meg, NÁLUNK KEVESEBB KÉPESLAPPAL, pert indítok a román posta ellen.

Üdv,
Körtesi Sándor

12 megjegyzés:

Éva írta...

Ez nagyon bosszantó lehet! Tehetetlen az ember kiszolgáltatott az igazságtalansággal szemben. Szegény Zsuzsika, de nagyon sajnálom aki szervezte azt is hiszen elképzelem mennyire bánthatja és mennyi munkája van benne! Bizzunk benne, hátha sikerűl és rendbejön minden!:) Reménykedjünk, mást nem tudunk csinálni!

Szilabi írta...

Nekem az benne a legszomorúbb, hogy egy kicsi lány szívét törik össze! :( Nagyon sajnálom!

trollanyu írta...

Ez hihetetlen, remélem tudnak valamit tenni ez ellen. Nagyon sajnálom én is Zsuzsit és ezt nem lehet annyiban hagyni!!!

Kreatív konyha írta...

Szegény kislány! De gondoljon arra, hogy amíg a képeslapot innét-onnét elküldték neki, addig is - még ismeretlenül is, de - gondoltak rá! Nagyon sok sikert hozzá!

Bors and Pepper írta...

Ez elég felháborító! De, bárhogy is végzödjön a dolog, ne feledjük, micsoda összefogás volt itt Zsuzsikáért és a világ minden tájáról kapott több ezer képeslapot. Ezt senki nem tudja elvenni Töle! Továbbra is szorítok Neki és odaadó tanáráért!

4Gyerek írta...

Vajon miért nem lepődtem meg?
A Román Posta szolgáltatásai, legyen az Prioripost vagy bármi más, csapnivaló.
Egy síma mezei pénzes utalvány is 5 napig (s itt még nem közölték velem, hogy valószínű munkanap értendő alatta) battyog az országban.
Bármennyire is Román Posta a versenyt kiíró jogi személy, én tuti valami gyorsfutárral küldettem volna be a jelentkezési lapot. Drágább, de ekkora tétnél igazából ez a bíztosabb.
Szegény kislány, őszintén sajnálom. Képzelem most kicsi szíve mennyire van összetörve.

ja, és tuti ha kamu is lesz, a győztest több képeslappal fogják kihozni, s majd bizalmassági tényezőkre hivatkozva úgy sem férhet hozzá más, külső személy.
Ez van, nehéz Romániában magyarként győztesnek kikerülni bármiben a többség közül.

Anazar írta...

Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok! A posta meg játsza az értetlent, hogy nem tud az egészről?? Ha a lány magyarságán bukna el a dolog, meg lehet kérdezni az EU véleményét a dologról. A győztes képeslapjait meg az a minimum, hogy kiállítják és az összeset meg lehet nézni, feladó, címzett stb.

Alíz írta...

Kati, a tanár úrnak üzenem, hogy forduljon bízalommal Szucher Ervin kollégámhoz - akár úgy, hogy rám hivatkozik -, és mesélje el az egész történetet. Ervin telefonszáma benne van a Krónika impresszumában, hanem megküldöm én neked, csak szóljatok. Ez egy olyan dolog, ami mindenképp nyilvánosságra kell kerüljön! Szívesen segítenék akár én is, de eléggé távol vagyok tőletek, Ervin sokkal közelebb van és akár személyesen is szóba állhat a kislánnyal és a tanárral. Az ilyesmit nem szabad szó nélkül hagyni!

marisz57 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
marisz57 írta...

Az iménti bejegyzésem már aktualitását vesztette, ezért töröltem.

Kati írta...

Lányok, hála Istennek ez a pobléma megoldódott, nagyon-nagyon örvendek neki.

4Gyerek írta...

na, visszaszívtam előző kommentem utolsó bekezdését. de csak azért, mert most már tudom, hogy az összes többi versenyző együtt ha szerzett annyi képeslapot mint ami Zsuzsi első célkitűzése volt (az ezres darabszám).
maradjunk annyiban, hogy minden jó, ha jó a vége.
Zsuzsi díjazását nálam olvashatjátok.