2011. november 15., kedd

Burgonyaleves juhtúróval

Ennek a levesnek az ötletét is Gergely Éva:Erdélyi ízek című könyvéből merítettem, de csak az ötlet szintjén. Az eredeti receptben a leves köménymaggal és rántás nélkül szerepel, én nem így készítettem. Sőt egy nálunk kapható finom sajtos kolbásszal is gazdagítottam a levest.





Hozzávalók:
  • 6 közepes burgonya
  • 2 evőkanál házi ételízesítő
  • 3 szál sajtos kolbász
  • 3 - 4 babérlevél
  • 1 kisebb zellerszár levelestől
  • petrezselyemzöld
  • 1 evőkanál liszt
  • kevés olaj
  • pici fűszerpaprika
  • só 
  • 1 dl tej
  • juhtúró ízlés szerint
  • tejföl ízlés szerint
  • 2 evőkanál ecet

Elkészítés:
A burgonyát kockákra vágva, a babérlevéllel, zellerszárral, ételízesítővel, sóval puhára főztem. Amíg főtt, a kis karikákra vágott kolbászt picit megsütöttem egy kevés olajon, majd a leveshez öntöttem. A lisztet kevés olajon megpirítottam, a tűzről levéve hozzákevertem a fűszerpaprikát, felöntöttem fele vízzel, fele tejjel, és berántottam vele a levest, hagytam egyet lobbanni. Majd eloltottam alatta a lángot, az ecettel megsavanyítottam, és a tetejét megszórtam apróra vágott petrezselyemzölddel.
A tányérok aljára egy - egy evőkanál juhtúrót és tejfölt adagoltam, és erre mertem rá a forró levest. Hát én mindennap megenném, annyira szeretem. :)

19 megjegyzés:

Panna írta...

Jó melegen, még ilyen késői órában is bekanalaznék belőle egy adagot ;)

trollanyu írta...

Juhtúróval még nem ettem, de nagyon szeretem, csak finom lehet:) Ilyenkor már jöhetnek a finom laktató, forró levesek.

María írta...

Nagyon finom lehet!!!

Nelli írta...

Azt elhiszem Kati, hogy megennéd, nagyon finom lehetett!Tejföl, juhtúró...... kell ennél több?:-)

Elisabeth írta...

Hű, de meg ennék egy nagy tányérral ebböl a szuper finom levesböl. Szinte korog most a gyomrom, és már késő este van!

Annamari írta...

A krumplilevest így még sosem főztem, de már csak az olvasás alapján is kedvenc lett...

Mézeskalács írta...

Uhh, ezt a levest nagyon tudnám szeretni!

Adél írta...

Aztaa..de finom lehet ez a leves.Szuper ötlet így gazdagítani a krumplilevest.

Ditta tortái írta...

Én is nagyon szeretném,egy igazi laktató gyógyszer:-)

Roza írta...

Nah, most én is elmondhatom, hogy még csak nem is hallottam juhtúrós krumplilevesről!:) De szimpatikus, nagyon finom lehet. Ha Te Kati szereted, akkor érdemes lehet kipróbálni:)

Éva írta...

Még nem ettem így krumplilevest, de biztosan nagyon finom!

Márti írta...

Érdekes variáció! nem tudom, melyik az a kolbász?

Szilabi írta...

Hmmmm, jól hangzik! a juhtúróval is le lehet venni a lábamról! ;)

Cecilia írta...

Ki fogom próbálni! Úgyis ott áll egy darab juhtúró a hűtőben, legalább lesz mire elhasználni:)

Marti M írta...

http://gasztro-szepseg-es-sokmas.blogspot.com/2011/11/karacsonyi-meglepetes-korjatek.html

Játék nálam is, mindenkit szeretettel várok!

Vicuska írta...

Finomnak képzelem!!!

Kati írta...

Panna, én is bármikor:)

trollanyu, igen, télen azokat kívánjuk inkább.
Mária, tényleg az volt:)

Nelli, igazad van, nem is kell ennél több, azt is szokták mondani, ha már krumpli van nem halunk éhen:)

Elisabeth, örvendek, hogy tetszik:)

Annamari, én az alapot mindig így főzöm, a tejföl és a turó most plussz lett bele.

Mézeskalács, próbáld ki:)

Aleda, köszi, Gergely Éva érdeme:)

Ditta, ahogy mondod:)

Roza, igazi, erdélyi ízvilág, én nagyon szeretem:)

Éva, garantálom, hogy igen:)

Márti, nem tudom,melyik cég készíti de utánakérdezek, hosszú vékonykák mint a virsli, csak hosszabbak, és apró sajtdarabok vannak benne, kisütve az igazi, mikor megolvad benne a sajt, a kedvenc kolbászom:)

Szilabi, bizony finom, és sokféleképpen felhasználható.

Cecília, annak csak örvendek, ha megihlettelek:)

martinelli, köszi:)

Vicuska, az is:)

Nelli írta...

Tetszik nagyon, visszajöttem elmenteni!:-)A héten meg is főzöm!

Kati írta...

Nelli, gondolom azóta már elkészítetted, azt hiszem írtad is nekem valahol:)