2012. január 6., péntek

Első blogszülinap és Játék




A mai napon egy éves lett a blogom, 2011 január 6.-án írtam az első bejegyzésemet. A kezdetet egy almás muffinnal ünnepeltem, így most is azt sütöttem torta helyett, csak most az alma és a fahéj helyett, dió és kardamom került bele.
Nem akarok nagy feneket keríteni az ünneplésnek, de azért szeretném elmondani, hogy nagyon sok jó dolog történt velem a blogom megnyitása óta, a blogomnak köszönhetően. Először is megismerkedtem az Erdélyi Konyhás lányokkal, Alízzal, Ottissal, Edóval, Zsuzsával, akiknek köszönhetően két kiadványukban is jelentek meg receptjeim(Húsvéti bőségtál, 2012-es Erdélyi Konyha Kalendárium). Rajtuk kívül megismerkedtem, ha csak virtuálisan is, sok értékes emberrel, és nem csak a gasztronómia teréről, hanem varrós, ékszeres, üvegműves területről, és úgy érzem, ezek az ismeretségek szinte barátsággá fejlődtek.
A blogjaink kapcsán szinte kialakult egy "családi kör", akik naponta benézünk egymáshoz, megjegyzéseket írunk egymásnak. És ez olyan jólesik.
Szeretném megköszönni Alíznak, hogy bevezetett Gasztroblogesztányba, szeretném megköszönni Nektek, akik mindennap meglátogattok, akik a rendszeres követőim vagytok, és szeretném megköszönni azoknak is akik láthatatlanul, lehet véletlenül, de a statisztikák szerint a blogomra tévednek, jutnak, és olvasnak.
Köszönet azoknak is akik elkészítettek valamilyen ételt a blogomról, és elmondták, hogy sikerült, tehát visszajelzést kaptam tőlük.
Mindezeken kívül, a blogozásnak köszönhetően elvégeztem egy szakács tanfolyamot a Tabulánál, amelyről most már diplomám is van, és amelyre büszke vagyok.
A statisztikáról csak annyit, hogy ma a látogatóim száma elérte az 50.000-et, követőim száma a 178-at, bejegyzéseim száma a 275-öt, a megjegyzések száma pedig 2000 körül van.

Játék

Ennek örömére szeretném megajándékozni a blogom rendszeres követőit, ezért játékot hírdetek.
A játékkal együtt egy kis feladatot is adok a játékos kedvű embereknek, Nektek, akik játszani jelentkeztek.
Tehát a játék szabályai a következők:
  • legyél a rendszeres követőm, nem másért, csak mert a rendszeres követőimet szeretném megajándékozni
  • írj egy megjegyzést ide a bejegyzéshez, ha játszani szeretnél
  • a fő feladat pedig, írj egy könyvajánlót aktuális vagy mindenkori kedvenc szakácskönyvedről, amelyből már főztél is, vagy ihletődtél belőle, és egy bejegyzésben tedd közzé a blogodon, ha nincs blogod küld el nekem levélben(makacska82@yahoo.ca), és én közzéteszem a saját blogomon. Megkérlek fotót is mellékelj a könyvajánlóhoz. Az ajánló elkészítését a kreativításotokra bízom:)
  • ha elkészültél a könyvajánlóval, szintén itt hagyj egy megjegyzést, egy annyit, hogy KÉSZ, és egy linket ahol elérhetem a bejegyzést
  • a játék végén készítek egy összefoglalót a könyvajánlókról
  • a határidő:2012.január.27, péntek, éjfél
  • ha esetleg népszerűsítitek a játékot nem bánom, hogy minnél többen gyertek játszani, de nem kötelező! A játék logója szintén a muffinos fotó.
  • a nyeremény még maradjon titok, annyit azért elárulok, hogy konyhával kapcsolatos dolgok lesznek természetesen, de kb. egy hét múlva meg is mutatom.
Remélem nem voltam túl bonyolult, érthetőek a feltételek , a feladatot pedig azért választottam, mert hiányolom a könyvajánlókat(szakácskönyv) a blogokról.
Tehát játékra fel, gyertek minnél többen!

Új!!!!!!!!!!!!
És íme a nyeremény:

Húsvéti sütemény kiszúró készlet(12 db), színes konyharuha, az Erdélyi Konyha negyedik recepteskönyve: Ünnep a konyhában címmel, egy tasak őrőlt kardamom.

132 megjegyzés:

Angi Angéla írta...

Boldog blogszülinapot!
Nagyon szivesen játszanák , a gondom csak annyi , hogy tudom elég bután hangzik ,de nem használok egy szakácskönyvet sem és öszintén nem is nagyon ismerek egyet sem!Ezért egyelőre még gondolkodom rajta, van anyumnak néhány, talán, ha átnézném őket, lenne kőztük kedvemre való , amit bártan ajánlanák másnak is! Igyekezek a határidő lejárta előtt összehozni valamit! Azért nagyon teszenek a feltételeid, szerintem is hiányoznak a szakácskönyvajánlók a blogokról!

Elena írta...

Sziaa!
Hát akkor neked is Boldog 1 éves Blogszülit! Nemrég köszöntettem Chez Sandrat is..:)
Tényleg jó ez a kis virtuális közösség, melyből egypár értékes kapcsolattá alakulhat idővel!
A játék ötlete pedig szuper!
A magazin megjelenéshez pedig Gratula!
Szép estét!

Névtelen írta...

Boldog blogszülinapot! Jó téged olvasni! :)) Már meg is van, melyik könyvről írok...csak egy kis időt kell rászánnom. :)

Bors and Pepper írta...

Boldog szülinapot! Majdnem egyidösek vagyunk, nekem 10-én lesz a blogszülinapom :) Nagyon jó a játék, amit kitaláltál!!! Remélem engem is "blogbarátaid" között tartasz számon :) További jó sürgés-forgást a konyhában és a blogoszférában!

Monika írta...

Gratulalok a bloghoz es kivanok boldog blogszulinapot. Rendszeres "nema" blogolvasod vagyok, es szeretnem megkoszoni a sok hasznos tippet. Kivanok tovabbi kitartast es remelem meg sokaig olvashatom. Monika

trollanyu írta...

Gratulálok a blogod szülinapjához:) Még jó sokat kívánok, mindamellett jó főzőcskézést és további örömteli blogolást:) Nekem itt összesen 3 szakácskönyvem van, nem tudtam elhozni a többit magammal, de majd kitalálok valamit:) Mindenesetre, majd igyekszem határidőre készíteni valamit, remélem sikerül:)

Gizi írta...

Gratulálok és még nagyon sok blogszülinapot kívánok.:)

marisz57 írta...

Boldog blogszülinapot és további jó blogolást kívánok!

m.k. írta...

gratulálok!!!!

Alíz írta...

Gratulálok az egyéves évfordulóhoz! A játékötlet nagyon jó, már tudom is, hogy melyik szakácskönyveket fogom ajánlani. Sőt, azt is, hogy melyikeket nem! :)))) Köszönöm a kedves szavakat is, noha meggyőződésem, hogy Te a segítségem nélkül is jól boldogultál volna Gasztroblogesztányban. Főleg azért, mert ami nálad megjelenik az az igazi, sallangmentes "erdélyi konyha", ami nem hajlik el semmilyen divatirányzat felé, hanem követi az éppen aktuális erdélyi trendeket. Kívánom, hogy minél tovább megmaradj ezen a vonalon, hiszen ez az, amire kíváncsi a Nagyérdemű Olvasó. További sok sikert!

María írta...

Én is szeretettel gratulálok első blogszülinapod alkalmából :)!!

Éva írta...

Gratulálok a blogszülinapodhoz! További nagyon sok sikert kívánok sok szeretettel! A játékra jelentkezem , ha lehet több szakácskönyvet is ajánlanék! Köszi !

sedith írta...

Boldog blogszülinapot!:)
A játékban nem hiszem, hogy részt veszek, mert nem igazán lesz időm rá. De majd szólok, ha mégis.:)

Ottis írta...

Szia!
Szívből gratulálok a színvonalas blogodhoz!

egycsipet írta...

Gratulálok ehhez a termékeny évhez és még nagyon sok ilyet kívánok - a magunk örömére is! :)))

Ibcsi írta...

Szia!! Gratulálok! Boldog szülinapot :-). Jelentkezem én is a játékra!

Márti írta...

Kívánok még nagyon sok boldog blog születésnapot, kreatív és kifogyhatatlan ötleteket!
Nagyon ötletesnek találom ezt a játékot, én is hiányolom e jellegű ajánlatokat a blogokon. Jövök játszani! több szakácskönyv is szóba jöhet?

Tűzpadka írta...

Boldog blog szülinapot kívánok neked! Készíts sok finomságot ebben az évben is! A játék ötleted nagyon jó. A legutóbbi erdélyi recepted is nagyon nívós volt. A "gömbec" (remélem jól írtam)igencsak tetszett nekem...

Névtelen írta...

Gratulálok! Nagyon szeretem olvasni a blogodat, kívánom, hogy még sok évig ugyanilyen lelkesedéssel írd! :)

Tűzpadka írta...

KÉSZ. Vagyis feltettem a könyv ajánlómat a blogomra. A hivatkozás ide mutat. Jó olvasást!

judit60 írta...

Gratulálok a blogszülinapodhoz.Még nagyon sok ilyen napot érjünk meg.

Petra írta...

Boldog blogszülinapot kívánok! Csak így tovább. :)

Viki írta...

Tiszta szívből gratulálok és még sok-sok blogszületésnapot kívánok. Igazán nagyon jó játékot találtál ki.

Mimimama írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz Kedves Kati :-)
tovább is ilyen lelkesedést és sok sikert kívánok!
A nyereményjátékot nagyon jó ötletnek tartom, valóban háttérbe szorultak a hagyományos szakácskönyvek,ígyhát csatlakozom a játékhoz :-)
Az link:

http://mimimamakonyhaja.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo-szaz-magyar-etelcsoda.html

üdv. mimimama

Juci írta...

Kedves Kati!

Boldog blogszülinapot kívánok!
Köszönöm, azt a sok sok jó receptet....
Millió puszi!!!

Éva írta...

Kati elkészültem a bejegyzéssel:http://takarekoskonyha.blogspot.com/2012/01/szakacskonyv-ajanlom.html
Köszi!

Mimimama írta...

ja! elfelejtettem odaírni,hogy KÉSZ :-)


http://mimimamakonyhaja.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo-szaz-magyar-etelcsoda.html

4Gyerek írta...

Még egy blogszülinapos!
Isten éltesse a kis bölcsődéskorút. Kívánom, hogy évet nem kihagyva (ne bukjon meg), érje el az érettségit (minimum).
Kiváló a játék, remélem összehozom a "teljesítményt" a blogon.

Unknown írta...

Szia Kati!

Jelentkeznék én is a játékra. Nagyon boldog Blog szülinapot kívánok és remélem még sokáig olvashatunk! Nagyon jó ötlet ez a játék, meg is írtam a saját kis posztom, íme:
http://etelekestortak.blogger.hu/2012/01/08/az-en-receptkonyveim
Követlek is és kirakom a játékod logóját a blogom oldal sávjába is. :)
Köszi a lehetőséget!

Suncika

Unknown írta...

Aha-aha! KÉSZ! :) Ld. a kommentem fentebb! :)

Emoke írta...

Boldog bolgszülinapot kívánunk mi is! :)

Katucikonyha, írta...

Nagyon boldog blogszülinapot és még nagyon sokat kívánok Neked! :-) Nagyon jó ötlet a játék! :-)

Kati írta...

Angi Angéla, köszi. Ha mégis meggondolod magad, akkor várom az ajánlót, hidd el találsz a szakácskönyvekben is finom recepteket, amelyeket el is lehet készíteni. És ez a játék is azért van, hogy több szakácskönyvet megismerjünk, hátha meg is tetszik valamelyik:)

Kati írta...

mozzarelli, köszi a jókívánságokat, várlak téged is játszani, igazán kiváncsi lennék melyik a kedvenc szakácskönyved:)

Flóra köszi, én is szívesen járok hozzád:) Várom a könyvajánlót:)

Bors and Pepper, mi az hogy:) Az első blogbarátaim között vagy, nagyon szeretem a blogodat, az írásaidat:) Várlak téged is játszani, kíváncsi vagyok a kedvenc szakácskönyvedre:)

Monika, örvendek, hogy találsz nálam jó ötleteket, tippeket, várlak máskor is a blogomon:)

trollanyu, köszönöm, azt is, hogy gyakran jársz hozzám, és várom a könyvajánlót, biztos nem véletlenül vitted magaddal éppen azt a 3 könyvet:)

Gizi, köszönöm, és várlak játszani, hisz neked sok szakácskönyved van, legalábbis a bejegyzéseidből azt gondolom.)

marisz57, köszi, várlak játszani nagy szeretettel:)

m.k., köszönöm, várlak játszani is:)

Alíz, köszönöm a megtisztelő, szép szavaidat, hidd el ez sokat jelent számomra. Elárulom, nagyon kíváncsi vagyok arra, milyen szakácskönyvet, könyveket szeretsz te, mint háziasszony és mint újságíró is egyben:) Várom a könyvajánlódat:)

Mária, köszönöm, szívesen látlak játszani is, ha van egy kis időd és kedved:)

Éva, köszi, és köszi a gyors könyvajánlást is:)

sedith, köszi, gondold meg magad:) Mert rád is nagyon kíváncsi vagyok:) Szorítsd be valahogy:)

Ottis, köszönöm az elismerő szavaidat, nagyon jól esik tőled is. Várlak játszani is, mert rád is nagyon kíváncsi vagyok:)

egycsipet, köszi, várlak játszani is, remélem jössz:)

Ibcsi, köszönöm, várom is a könyvajálót:)

Márti, köszönöm, igen több könyvről is írhatsz akár, sokszor nem tud az ember választani:)

Tűzpadka, köszönöm a dícséretet, de még sokat kell fejlődnöm, köszönöm azt is, hogy te voltál a legelső aki elkészítette a könyvajánlót, és méghozzá, nem akármilyent:)

Patricia, köszönöm, szívesen látlak játszani is:)

judit60, köszi, várlak játszani is:)

Petra, köszönöm, és várlak játszani, mert te biztos nagyon érdekes könyvet tudnál bemutatni nekünk:)

Viki, köszönöm szépen, és várlak játszani is, ha van kedved:)

4Gyerek, köszi, reméljük "felnő" a gyerek(blog). Már nagyon várom a te ajánlódat is:)

Suncika, köszi, már jártam nálad, igazán szép és tartalmas ajánlókat írtál:)

Bence/Emőke, de rég nem jártatok nálam:) Köszi, gyertek játszani is:)

Katucikonyha, köszi, várlak játszani is:)

Panna írta...

Boldog blogszülinapot! Majd jövök a linkkel is! Jó kis játékot eszeltél ki! :)

Kati írta...

Panna, köszi szépen, várom akkor a linket is:)

Szabina írta...

Sok boldog blogos évet kívánok még! Jövök én is, nálam úgy is van már egy külön könyves menüpont, nem árt bővíteni. :))

Kati írta...

Szabina, köszi, láttam, hogy van nálad már könyves részleg:)

Tiffanylda írta...

Valamit elszúrtam, mert rég jelentkeztem és nem találom magam!:( Nem is értettem, miért kérded a blogomban... Gondoltam jelentkezem, a többi meg ráér!
Tehát, gratulálok a szépséges 1 éves blogodhoz, a sok-sok finomságot, amit megosztasz velünk köszönöm, - főleg a szilvás gombócot, az unokák nevében is!:))) -, csodás dolog, hogy a blog beindulásával diplomát is szereztél és rengeteg érdeklődőt, ismerőst, barátot! Köszönöm, hogy én is itt lehetek! További, szép sikereket kívánok!!!

Tiffanylda írta...

Jaaaaa és jelentkezem a játékra!!!!:DDD

Gerdi írta...

Kívánok még sok-sok blogszülinapot! Én már választottam is könyvet... hamarosan jelentkezem:-)

Szilabi írta...

Természetes, hogy én is jövök, csak technikai problémáim adódtak (a számítógépemen, ahol írom a bejegyzéseket, és egyébként is használok a mindennapjaimban, nem tudok megjegyzést írni sem a saját, sem más blogjában. Ehhez külön gépet használok! :/ De remélem, hamarosan megoldódik ez a probléma)
Először is kívánok Neked boldog blogszülinapot! Nem is tudtam, hogy szinte egyszerre kezdtük (nekem is most lesz)! Kívánom, hogy az elkövetkezendő év(ek)ben is olvashassuk a finomabbnál finomabb receptjekről szóló bejegyzéseidet!
Természetesen könyvajánlóval is fogok jönni. Már gondolatban megfogalmaztam, csak le kell írni! :)

Kreatív konyha írta...

Boldog blogszülinapot! Igyekszem csatlakozni a játékhoz!

netuddki írta...

Több éves burgonyakutatási és -fogyasztási tapasztalattal jelentkezem az állásra.
Vagyis most nézem, nem álláshirdetés lett kiírva, hanem játék, mindegy, akkor is jelentkezem. Úgyis mint követő, és úgy is mint burgonyavető.
A könyvajánlót el fogom küldeni, sőt a játékot népszerűsíteni fogom a blogomban, amint lesz egy kis időm.

Márti írta...

KÉSZ!! :D
http://www.martyhobby.blogspot.com/2012/01/jatek-konyvajanloval-multbol-es.html#comment-form

Roza írta...

Húú, van már, aki készen is van... Én meg még csak most olvastam róla!:)
Kati gratulálok!
Lehet, én is beszállok... De akkor úgyis küldöm a linket!
És az ajánlót kiteszem a blogomban!

Kati írta...

Tiffanylda, köszönök mindent Neked, azt is, hogy itt vagy:) És akkor várlak a játékra nagy szeretettel:)

Gerdi, köszönöm, várlak téged is:)

Szilabi,köszi, remélem minnél hamarabb megoldódik a technikai problémád, várlak téged is akkor játszani:)

kreatív konyha, köszi, és várom a könyvajánlót:)

Márti, köszi:)

Roza, köszi, még nem késtél le semmiről, messze van még a határidő, és megkérlek gyere játszani, mert kíváncsi vagyok nagyon nálad milyen könyvek lapulnak a polcon:)

Lencsilány írta...

Boldog szülinapot!Jövök én is:)Ahogy látom, azért a legtöbbünk könyves polcán ott figyel a Horváth Ilona:)!
Nekem néha eszembe jut, hogy feltegyek egy-egy szakácskönyvet, ismertető gyanánt, vagy csak hogy örömködjek (ld.:Gordon Ramsay:))
Szerintem szuper ez a kezdeményezés!
És a linkem:
http://mivanlina.blogspot.com/2012/01/kedvenc-szakacskonyvem.html

Szilabi írta...

KÉSZ! http://szilabikonyhaja.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo.html

Gizi írta...

Kedves Kati! KÉSZ a könyvajánlóm.
http://gizi-receptjei.blogspot.com/2012/01/szakacskonyv-ajanlo.html

Ibcsi írta...

Kész vagyok én is :-)))!!
http://ibcsifinomsagai.blogspot.com/2012/01/szakacskonyv-ajanlo-kati-blogszulinapi.html

Tiffanylda írta...

KÉSZ! Igaz, nem ilyenre gondoltam, de a bőség zavara lebénított, mindegy!
http://tiffanylda.blogspot.com/2012/01/jatek.html

Gerdi írta...

Elkészültem a könyvajánlóval, itt találod:
http://gerdisuti.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo.html .

Praliné Zsuzsi írta...

Szia Kati! Néztem már a játékod, de azt hittem, csak szakácskönyvvel lehet jönni, az én ajánlómban meg nem kimondottan szakácskönyvek vannak. De ha elfogadod, akkor szeretettel ajánlom ezt a bejegyzést a játékodra:
http://www.pralineparadicsom.hu/2012/01/konyvajanlo-chocolate-unwrapped.html

Erika írta...

Szia!
Én már azt hittem tag vagyok Nálad, most végre sikerült is követőként jelentkeznem, én is játszanék, nem sokára küldöm a linket is, köszi és boldog blogszülinapot!:)

Roza írta...

Kati, KÉSZ!!

http://szolohegyimesekkonyhakmindennapok.blogspot.com/2012/01/kedvenc-szakacskonyvem-ajanlo.html

Névtelen írta...

Elkészült a könyvajánlóm:
http://florakonyha.blogspot.com/2012/01/csokolade-konyvajanlo.html

Mesi írta...

Mennyien vagyunk... :) jövök én is! :) Boldog blogszülinapot!

Tiffanylda írta...

Kati, - mint tudod - én már elküldtem az ajánlómat, de nem figyeltem eléggé és receptet is írtam, ezáltal elvéve a helyet a sok könyvtől, amit ajánlhatnék... Mindegy már, csak azért írok, hogy feltettem egy új posztban a könyveket is!:)))
http://tiffanylda.blogspot.com/2012/01/makacska-konyhaja-c-blog-jatekahoz.html
Csak az egyiket tedd be a kalapba!!!:)

Kati írta...

Lencsilány, köszi az ajánlót, hát igen én is észrevettem, hogy Horváth Ilona nagy kedvenc. Várom a Gordon Ramsey könyvajánlót:)

Szilabi, Gizi, Ibcsi,Tiffanylda, Gerdi, köszönöm a könyvajánlót:)

Praliné Zsuzsi, köszönöm, hogy jöttél, én fogalmaztam rosszul, mert nem gondoltam a bonbonosokra, de elvégre az is egyfajta szakácsság:)

Erika, akkor Isten hozott nálam, várom nagyon a könyvajánlódat:)

Roza, köszi a könyvajánlót:)

Mesi, köszönöm, már hiányoltalak is, várlak:)

Tiffanylda, jó volt látni mennyi vagány szakácskönyved van, irigylésre méltó, őszintén mondom:) Büszke lehetsz a gyűjteményedre, és gondolom a belőlük szerzett tudásra is:)

Alíz írta...

Na, ímhol a könyvajánlóm: http://fakanalforgato.blogspot.com/2012/01/szakacskonyv-ajanlo-kati-keresere-de.html
Kíváncsi vagyok mennyire nyeri el a tetszésed, szerintem, nem erre számítasz, de majd kiderül. :))))

BORI írta...

Gratulálok a blogodhoz! További sok sikert és jó recepteket kívánok szeretettel.
Én is jelentkezem a játékodra.
KÉSZ!
http://bori-boriblogja.blogspot.com/

Turák Kinga írta...

nos, harmadjára is nekileselkedek :) szóval, boldog blogszülinapot és gratula!
jó, hogy így kitoltad a határidőt, talán még én is beleférek! :)

Seffer Lilla írta...

Nagyon tetszik a blogod és az ötlet is, így én is játszanék Veled...:)
Boldog Blogszületésnapot, és nemsokára megírom az ajánlót!

netuddki írta...

Kissé elszomorított a hátrányos megkülönböztetés (különös tekintettel arra, hogy a blog rendszeres olvasója vagyok, ráadásul ezidáig az egyetlen nem nőnemű jelentkező a játékra...).
A játékra jelentkeztem, és egyedül én nem kaptam a jelentkezésem után ":)"-t. Mi ez, ha nem diszkrimináció?
Akkor is jelentkezem!

Seffer Lilla írta...

KÉSZ! Remélem tetszik majd...:-)
http://megfozlek.blogspot.com/2012/01/szakacskonyv-ajanlo-kati-blog.html

Kati írta...

Alíz, de bizony pont, hogy erre számítottam, és nagyon elnyerte a tetszésemet:) Mégegyszer köszi.

Turák Kinga, köszi, és várom a könyvajánlót, még hosszú a határidő.

Lilla, örvendek, hogy elnyertem a tetszésed, várlak akkor játszani:)

netuddki, ezer bocsánatot kérek, nem volt szándékos diszkrimináció, sőt kiváncsian várom az egyetlen nem nőnemű jelentkező könyvajánlóját. És most bepótolom a mosolyt:))

Monika írta...

Boldog szülinapot!!!!Boritól találtam ide és nagyon örülök neki!!!!Valóban hiányoznak a könyvek,eddig ez nekem fel sem tünt.
Este igyekszem elkészíteni az én beszámolómat,mert remek ötlet,köszönöm!!!!!

netuddki írta...

Köszönöm, és lesz könyvajánló, természetesen krumplis.

Unknown írta...

Én is szeretnék játszani ki teszlek a blogomba.A könyv ajánló kb.1 óra múlva megtekinthető....
http://www.rozsamuhelye-2010.blogspot.com/
Rózsa

Kati írta...

Mammka, örvendek, hogy rámtaláltál, üdvözöllek a blogomon, és várom kíváncsian a könyvajánlót.
netuddki, már alig várom:))

Unknown írta...

Most nézd meg,át kellett írjam a szöveget...
Túl gyors voltál...
http://rozsamuhelye-2010.blogspot.com/
Rózsa

teller-cake írta...

Szia Kati! Én nem túl régen blogozom még, de a te receptjeidet már régóta figyelem és nagyon tetszenek! Ha lehet, én is beszállnék a játékba és megmutatnám a kedvenc receptkönyvemet!

Kati írta...

rózsaműhelye-2010, :) megnéztem:)

teller-cake, üdvözöllek a blogomon, én is meglátogattalak téged, nagyon szépek az alkotásaid:) Természetesen szívesen látlak játszani. Várom a könyvajánlódat.

Névtelen írta...

Hát én még nem álltam neki blogot írni (még csak a regisztrációig jutottam el). Nem tudom bemutatni a kedvenc szakácskönyveimet, de ha jól végiggondolom, jó nehéz dolgom lenne.
Sok bejegyzést elolvastam a fentiek közül. Hát a "horváthilonát" most már biztos, hogy megveszem. :-) Tudtam, hogy alapmű, de mindig másra esett a választás. Ezek után már semmilyen csili-vili könyv nem tud eltántorítani tőle.

Kati írta...

NZS, ha megírod Word-ban,mellékelsz hozzá egy fotót a könyvről, és levélben elküldöd nekem, szívesen közzéteszem a te ajánlódat is, az én blogomon.
Hát igen, Horváth Ilona a kedvenc:)

Ottis írta...

http://ottisfoz.szhblog.ro/2012/01/12/konyvajanlo-jatek/
:)

Judyt írta...

Dejó ötlet :) Boldog blogszülinapot! Kívánom, hogy a 2. év hasonlóan eredményes legyen ;)

Kati írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Kati írta...

Judyt, Isten hozott a blogomon, köszi a gratulációt:)

Marika írta...

Kedves Kati! Először is elnézésedet kérem, hogy nem voltam elég figyelmes, és csak most vettem észre, hogy Te már szülinapoztál! Nagyon Sok Boldog Blogszülinapot Kívánok!!! Legyen még nagyon sok követőd, rengeteg ( az eddigiekhez hasonló )csodálatos bejegyzés, és mindehhez nagyon jó egészséged és kitartásod! Gratulálok a megszerzett diplomádhoz is, és az egy év alatt elért bloggal kapcsolatos eredményeidhez!!!
A játékban szívesen részt vennék, természetesen nagyon jó ötletnek tartom, van is kedvenc receptkönyvem, amit Édesanyámtól kaptam ajándékba, csak nem tudom, hogy lesz-e fizikai időm megírni, de lehet, hogy most nekilátok, amúgysem tudok elaludni!:)
Üdv
Marika

Marika írta...

Kész , a fotók később kerülnek föl, remélem nem baj!:)
http://anemethek.blogspot.com/2012/01/konyvajanlomert-jatszani-nagyon-jo.html

Kati írta...

Marika, köszönöm a szép szavaidat, jókívánságaidat, és köszönöm hogy jöttél játszani, már meg is néztem a könyvajánlódat:)

marisz57 írta...

Kész a könyvajánlóm:http://tortafuggo.blogspot.com/2012/01/szakacskonyv-ajanlo.html

teller-cake írta...

Szia Kati! KÉSZ az ajánlóm!:http://teller-cake.blogspot.com/2012/01/jatek-makacska-konyhajaban-katinal.html
Boldog szülinapot még egyszer! Úgy látom lesz dolgod ezzel a sok ajánlóval! :-) Jó munkát hozzá és várom az összefoglalót!

Marika írta...

Sikerült csatolni a fotókat is! :) Én köszönöm a lehetőséget!
Könyv ajánlót gyakrabban kellene, szerintem is!:) sokat elolvastam már, egyik jobb, mint a másik!!!

Jámborné Budai Mónika írta...

Szia Éva!
Szeretnék kapcsolódni a játékodhoz,íme a könyvajánló linkem
http://bibimoni.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo.html
Utólag is boldog blog szülinapot kívánok neked!!!

Angi Angéla írta...

Kati kész a könyvajánló , a link pedig :http://angitortai.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo.html

trollanyu írta...

Szia Kati, Kész van a könyvajánlóm, végül is egyik sem magyar könyv, amit ajánlottam, de azért remélem ígyis ok. Végülis én zömében ezeket használom.
http://trollakonyhamban.blogspot.com/2012/01/szakacskonyv-ajanlo.html

lomaquilt írta...

Szia! Gratulálok a blog szülinaphoz. Blogomba felteszem a logót és irok az én szakácskönyveimről. Az a gondom, hogy rossz a szkennerem igy fényképet nem tudok tenni. Blogom cime http://loma6.blogspot.com

Flower írta...

Szia Kati!
Boldog blogszülinapot kívánok! Én is szeretnék jelentkezni a játékra, hamarosan küldöm a linket is. :)

Cakeni írta...

Kedves Kati:)Csatlakoznék az elöttem szolókhoz, én is szeretnék boldog blogszülinapot kívánni:) puszi:)

Emoke írta...

Szia Kati! Boldog blogszületésnapot kívánok! :) Szeretnék jelentkezni a játékra. Itt a link: http://balhetterem.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo-jean-pierre-wybauw-fine.html

Bors and Pepper írta...

Szia Kati! Kész!!! Itt megtalálod: http://borsandpepper.blogspot.com/2012/01/kedvenc-szakacskonyveim-makacska.html

Nagyon ötletes volt a téma, szuperek a nyeremények, remélem szerencsével járok :)

Kati írta...

marisz57, köszi, megnéztem:)

teller - cake, köszi, megnéztem, valahogy megoldom az összefoglalót is:)

Marika, köszi, megnéztem, lehet ezután én is beiktatok egy - egy könyvajánlót, csak az a baj, hogy nincs olyan sok szakácskönyvem:)

Jámborné Budai Mónika, köszi, szemrevételeztem:)

Angi Angéla, úgy örvendek, hogy meggondoltad magad:)

lomaquilt, természetesen szívesen várlak játszani, és nem csak:)

Flower, várom akkor az ajánlót:)

Cakeni, úgy örülök, hogy benéztél, már ez is ajándék nekem:) Szívesen látlak játszani is, ha van időd:)

Bence/Emőke, köszi, csudajó lett:)

Bors and Pepper, köszi, lefigyelve:)

Hobbychef írta...

Gratulálok a blogod születésnapjához, további sok örömet kívánok a blogírásban. Ahogy elnézem a bejegyzéseket, látogatókban, barátokban nincs hiány.

Katalin írta...

Kissé megkésve, de szeretettel gratulálok az egyéves szülinapodhoz! Kívánom, hogy még nagyon sok finomsággal örvendeztesd meg családodat és blogtársaidat. Én nem sokkal előbb, 2010 novemberében kezdtem. Lehet, hogy majd készítek én is egy könyvajánlót, bár mostanában elég kevés időm van, egy új blog előkészületeivel is foglalkozom. A Pilisről elkészítem, vagyis még csak a képeket válogatom, nagyon szeretünk kirándulni, és több ezer felvételünk van róla.

lomaquilt írta...

Szia!
Blogomba feltettem a logót és leirtam általában a szakácskönyveimről amit kellett. Sajnos most nincs módom se szkennelni se fényképezni. Ezt csaqk késöbb tehetem meg. Addig is a kedvenc szakácskönyveim:
Horváth Ilona Szakácskönyv (1986)
Török Júlia Könnyű gyors vacsorák (1969)
Ezenkivül az internetről beszerzett receptek és a saját "receptes" füzetem amibe beirom, beteszem az általam jónak tartott recepteket. Elég sok könyvem van, antikváriumokban is vásároltam, aztán egy csomót el kellett -helyhiány miatt - ajándékozni.

ingyom bingyom írta...

Drága Kati!

Nagyon szerettem volna 100-ik lenni, de 99-iknek sem kutyaélet jut.

Feladat teljesítve, sokat vártam vele, itt lehet elérni:

http://ingyom-bingyom-taliber.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo-kati-keresenek-eleget-teve.html

Köszönöm, hogy ilyen jó ötleteid vannak, megint nekikezdtem a szakácskönyveim közötti selejtezésnek rendszerezésnek, rendrakásnak. Az erőt tőled vettem, meg az előttem lévő majdnem 100 bejegyzésből.

További sok sikert kívánok neked, és köszönöm, hogy mindig benézel hozzám, s van egy két kedves szavad.

Maradok állandó olvasód:
Mariann voltam!
Puszi!

ingyom bingyom írta...

Képzeld találtam egy blogolót, aki még a játékod hirdetése előtt megírta a saját szakácskönyvajánlóját, persze az általam említett Hegyi Barbarás könyv is szerepel benne, s íme a link:

http://konyhasonaplo.freeblog.hu/archives/2011/12/05/Szakacskonyves/

Benevezem 100-iknak !!

Puszi! Mariann voltam!

Kati írta...

Hobbychef, köszönöm a gratulációt, szívesen várlak játszani téged is:)

lomaquilt, köszönöm:)

Mariann, megnéztem az ajánlódat, nagyon jó lett:) Köszönöm a kedves szavaidat, szeretek hozzád járni, mert mindig olyan személyesen, közvetlenül írsz:)
Megnézem, amit ajánlottál:)

Panna írta...

Na csak elkészültem én is az ajánlómmal :) Íme a link: http://pannafoz.blogspot.com/2012/01/jatek-katinal.html

kolozsgabi írta...

Szia Kati!
Kész lettem én is itt a sor végén a könyvajánlóval, lehet, hogy már mások is írtak róla, de talán a második könyvről nem (kicsit szomorú emlék fűz hozzá, mivel édesapám már meghalt és az ő keze nyomát viseli a könyv házilagos borítása).Boldog szülinapot!http://csokismalna.blogspot.com/2012/01/makacska-jatek-konyvajanlo.html

Vianne írta...

Kedves Kati!

Boldog szülinapot mèg egyszer! Èn is jelentkeztem màr, a linket is megírtam, de nem találom magam...
Sok szèp ès örömteli blogolással töltött évet kívânok!

Biró Anikó írta...

Gratulálok Kati a blogodhoz. És még sok-sok blogszülinapot!!!
Nagyon szuper a játék...kár, hogy szakácskönyvet nem használok, csak sütiseket. :( De majd várom a könyvajánlót és akkor beszerzek magamnak párat!:)

Kati írta...

Panna, megnéztem, nagyon tetszik:)

kolozsgabi, köszönöm, megnéztem:)

Vianne, köszönöm:) Megírtad a könyvajánlót és elküldted a linket? Nem tudom, de nálam nem jelent meg. Küld el újra, mert én néztem nálad a könyvajánlót, de nem találtam:) De szívesen várlak játszani:)

BIró Anikó, köszi a gratulációt, várlak téged is játszani, sóóütis könyvről is írhatsz, elfogadom azt is, vannak itt pl. bonbonosok is:)

Vianne írta...

Itt küldöm:)

http://levendulaescsokolade.blogspot.com/2012/01/banan-karamell-bonbon-la-jean-pierre.html

Kati írta...

Vianne, megnéztem, köszi:)

Katalin írta...

Szia Kati! Kész lettem a könyvajánlóval, itt küldöm:

http://katalin-konyha.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo-jatek-makacskanal.html

Marti M írta...

Boldog Blogszülinapot!

Zsuzska írta...

Szia Kati!
Nagyon tetszik az ötleted, remélem holnapra az én ajánlóm is elkészül. :-)

Zsuzska írta...

Szia Kati! Nem is kell holnapig várni, már ma este elkészültem az ajánlómmal: http://javas-zsuzsa.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo-paprikaemberekkel-es.html

Kati írta...

Ktalin, megnéztem, köszi:)

martinelli, köszönöm, szívesen látlak játszani:)

Kedves Zsuzsa, üdvözöllek a blogomon, köszönöm, hogy velem játszol:) Megnéztem:)

horimarika írta...

KÉSZ! Nem gasztrobloggerek is játszhatnak? Írtam egy nagyképű bemutatót:)))) Szuper ez az ötlet! Most pedig, amíg a szememmel még kifelé látok, elkezdem olvasgatni az eddigi írásokat...

Kati írta...

horimarika, elolvastam, csudajó lett, nagyon jó írói vénád van:) Köszi:)

Mesi írta...

Elkészültem én is :) http://azenszakacskonyvem.blogspot.com/2012/01/az-en-szakacskonyvem.html

Kati írta...

Mesi, megnéztem, köszi:)

karolka írta...

Játszanék....


Osztottalak egy bejegyzésben nálam.

Akinek van kedve nézze meg a blogomat. Új vagyok még. 2 aprócska szavazást indítottam a játékokról. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre.

http://karolkaoldala.blogspot.com/2012/01/megint-kep-nelkuli-bejegyzes.html


karolka

inga írta...

Boldog Blogszülit!
jövök én is :)

Kati írta...

karolka, természetesen szívesen látlak játszani, és üdvözöllek a blogomon:) Megyek és benézek hozzád:)

inga, köszönöm, várlak téged is játszani:) Üdvözöllek a blogomon:)

Bernadett írta...

Az egyik kedvenc konyvem egy nagymamas receptkonyv,de nem emlekszem pontosan a cimere.Hamarosa jovok a linkkel.
Addig is olvasodda valok es hirdetlek.
http://petite-armoire.blogspot.com/
Bernadett

Kati írta...

Bernadett, üdvözöllek a blogomon, várom a könyajánlódat:)

Szabina írta...

Kész! :)) http://tobbmintmartas.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo-fozzunk-magyarul.html

Kati írta...

Szabina, megnéztem, köszi:)

4Gyerek írta...

Látom, nem csak én jövök ma, utolsók között. Végre "megszületett"
http://elkeszitettem-megmutatom.blogspot.com/2012/01/szakacskonyv-makacska-blogszulinapi.html

köszi az ötletet, hasznosnak tekinthető, hisz ilyen tömeget ritkán sikerül valakinek megmozgatni.

Monika írta...

Visszajöttem a linkemmel, a 126-ik beírónak.:)
http://mammka.blogspot.com/2012/01/majdnem-az-utolso-pillanatban.html
Mindnyájan nyerünk ezzel a játékkal,köszönöm!!!!

Erika írta...

http://pinkcsoki.blogspot.com/2012/01/kiralyrakos-lepeny.html

Katucikonyha, írta...

Nagyon boldog blogszülinapot Neked! Nagyon jó ötlet a játék!!! Meg is írtam a házi feladatot: http://katucikonyha.blogspot.com/2012/01/hogyan-valjunk-hazi-istennokke.html
Szép napot Neked! :-)

netuddki írta...

Elkészült a pályaművem, de szöveges ajánlást majd csak hétvégén írok mellé.
http://krumplilekvar.blogspot.com/2012/01/konyvajanlo.html

Bernadett írta...

Kati,köszönöm türelmedet.:)
Ime:
http://petite-armoire.blogspot.com/2012/01/makacska-konyhajaba-konyvajanlo.html

Bernadett

inga írta...

ezzel adós vagyok: http://inga2010.blogspot.com/2012/01/kedvenc-szakacskonyvem.html
köszi a türelmet!

Kati írta...

De jó sokan összegyültünk ide, köszönöm a játékot, a gratulációkat mindenkinek, nemsokára hozom az összefoglalót is:)