2012. január 1., vasárnap

Hólabda

Az egyik karácsonyi süteményünk volt a Hólabda, amelyet már nagyon rég, még középiskolás koromban tanultam egyik osztálytársamtól, azóta Karácsonykor sosem hiányzik az asztalról.





Hozzávalók: (34x23 cm-es tepsihez)
  • 8 tojás sárgája
  • 36 dkg cukor
  • 8 evőkanál víz
  • fél tasak sütőpor
  • 25 dkg liszt
  • 2 evőkanál kakaó(én ezt kihagytam, mert nem szeretem kakaósan)
  • 8 tojás fehérje
a krémhez:
  • 20 dkg vaj
  • 1 vaníliás puding
  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál cukor
a szóráshoz

  • kb.15 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:
Az  alaphoz  a tojássárgákat, a cukorral, a vízzel, a sütőporral simára kavarjuk. A tojások fehérjét pedig pici sóval kemény habbá verjük. majd a két masszát óvatosan összeforgatjuk a liszttel. Ezt mi mindig ketten szoktuk készíteni anyummal, hogy ne essen össze se a hab, se a tojásos rész, így egyszerre leszünk készen mindkettővel.
Amikor a lap megsült, és kihűlt egy éles késsel hosszában kettévágjuk, majd egy sütikiszuróval, vagy pohárral kerek formákat vágunk ki a sütiből párosan.
A krémhez a pudingot 3 dl tejjel és 3 kanál cukorral megfőzzük, kihűtjük, és elkeverjük a lágy margarinnal.
A krémmel összerakjuk a a sütiket, és egy késsel körbe, és a tetején is megkenjük őket, majd kókuszreszelékbe forgatjuk, két újjunkkal megfogva az alján és a tetején, majd a tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel.

18 megjegyzés:

Csilla írta...

A 2012-es konyhai falinaptáramon ez a süti van a januári oldalon :) Én még nem készítettem soha, de amikor ott megláttam egyből mondtam ezt ki fogom próbálni :)

Névtelen írta...

Hűű, de finom lehet! Ebből a mennyiségből hány db jön ki?

Angi Angéla írta...

Nagyon jól néznek ki! Boldog új évet kívánok nektek!

mellissina2 írta...

Nagyon szeretem a Hólabdát,a nővéremtől tanultam,de mostanában nem készítettem.Nagyon guszták,csak egy baja van,nem az én asztalomon van!

Juci írta...

Boldog új esztendőt Kati!!

csipike írta...

Boldog sikeres új esztendőt kívánok Nektek! :-)
Nekem is kedvencem a hólabda, párat elguríthattál volna hozzám ;-)

marisz57 írta...

Mi is nagyon szeretjük a hólabdát! De most, hogy nálad megláttam, tűnt fel, hogy már régen volt.

Roza írta...

Sikerekben, örömökben és egészségben bővelkedő, boldog új esztendőt kívánok!:)
A hólabda csodás!:)

eSKa írta...

Kedves Kati! Nagyon boldog új esztendőt kívánok Neked, és sok finom, új étket, amit megosztasz velünk. A kandiscukros ötletet köszönöm szépen. A hólabda nagyon finom, én is szoktam készíteni. Finom nagyon.

Anazar írta...

Boldog új évet Kati!

Viki írta...

Ezt én (mi) is nagyon szeretem, szeretjük, szoktam is sokszor készíteni, de már újra kellene kezdeni :)
Békés, Boldog, Gazdag Új Esztendőt kívánok !

Kati írta...

Csilla, még nem láttam azt a falinaptárt, de megveszem azt hiszem:)És készítsd el nyugodtan, mert nagyon finom.

Patricia, kb. 18 darab jön ki belőle, mert azért esnek le részek mikor kivágod.

Angi Angéla, melissina2,Juci, köszi, viszont kívánom:)

csipike, marisz57, köszi, akkor már lehet is készíteni:)

Roza, köszi, viszont kívánom:)
eSKa, viszont kívánom, és köszönöm, ha esetleg kipróbálod a kandiscukrot majd írd meg, hogy sikerült:)

Anazar, viszont kívánom:)
Viki, köszi, viszonz kívánom:)

Gabriella írta...

Ez Nekem is a kedvencem, nálunk is gyerekkorom óta ez az egyik karácsonyi sütink > az idén kimaradt, mert annyi másfajta volt. Viszont el lehet ezt készíteni máskor is... :)))
Szép hólabdáid lettek. :-)

Kati írta...

Gabriella, mi is nagyon szeretjük, mert annyira téli hangulatú, természetesen más süti is jöhet mellé.

Névtelen írta...

Szio!

Mekkora tepsiben sütöd ezt a 8 tojásos tésztát?

Köszi :)
Eri

Kati írta...

Kedves Eri, ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de csak most vettem észre a kérdésed, a sütemény összetevői egy 34x23 cm-es tepsihez valók.

tejszínhab írta...

Szia Kati!
A Blogkóstolóban te lettél a párom,és ezt a receptedet választottam elkészítésre:)Szempont volt, hogy valamilyen süti legyen, mert a blogom is azokra öszpontosul :) Ezt a sütit egyébként anyukám is gyakran készíti, csak nálunk kozáksapka néven fut:) Kíváncsi vagyok, hogy sikerül a Te recepteddel :)

Kati írta...

Tejszínhab,
szia, Isten hozott nálam:) Örvendek, hogy pont ezt a receptet választottad, mert nálunk is nagy kedvenc:) Igen hallottam, hogy kozáksapka néven is ismert a hólabda. Te nagyon gyorsan választottál:) Kíváncsian várom az eredményt.