2012. január 11., szerda

Lencseleves

Még az új év első napjaiban főztem ezt a lencselevest. Ez volt az első lencselevesem, de nagyon finom lett, pont úgy készítettem el, mint a paszulylevest(bableves), csak kevés zöldséget is tettem bele, amit a paszulylevesbe viszont nem szoktam.




Hozzávalók
  • fél csésze(kb. másfél dl.) vöröslencse
  • két kisebb darab füstölt oldalas
  • 2 db házi füstölt kolbász megsütve
  • 1 hagyma
  • két sárgarépa
  • 1 petrezselyem
  • fél marék fagyasztott zöldborsó
  • olaj 1 evőkanál liszt
  • fűszerpaprika
  • 1 dl tej

Elkészítés:
A megmosott oldalast hideg vízben főni tettem, amikor felfőtt a habját leszedtem, és hozzáadtam a hagymát egészben. Amikor a hús már nagyjából megpuhult beletettem a hosszúkásra vágott zöldséget és a borsót. Mikor már a zöldség is megpuhult, csak akkor tettem bele a hideg vízben átmosott lencsét, mert az percek alatt kész van, és az előre megsütött, karikákra vágott kolbászt. Amikor a lencse is megpuhult rántást készítettem: kevés olajon megpirítottam a lisztet, a tűzről levéve hozzákevertem a fűszerpaprikát, felöntöttem fele vízzel, fele tejjel, picit visszatettem a lángra, majd a leveshez kavartam. Utánsózni nem kellett, mert a füstölt oldalas elég sós volt. Megvártam amíg újra felfőtt, és levettem a tűzről. Tejföllel tálaltam.

10 megjegyzés:

Bors and Pepper írta...

Ez ám a gazdag leves! Nagyon finom lehetett!!!

Mrita írta...

Nagyon guszta, gazdag, finom leves.

Viki írta...

Nagyon guszta, én is zöldséggel szoktam főzni a lencselevest. Az is igaz, hogy én nagyon sok féle ételbe használok zöldséget. Jól néz ki, jöhetne :)

Gizi írta...

Nagyon finom lehetett a füstölt hússal, na meg a zöldségekkel. Zöldborsót nem szoktam tenni bele, de legközelebb kipróbálom.

Annamari írta...

Finom lehetett... az idén nem is ettem még lencsét, köszi az ötletet!

Nelli írta...

Finom lehetett az elsó lencse levesed Katikám!Zöldborsót én sem tettem még bele, de el nem rontotta biztosan.

Anazar írta...

Remek a tálalód! Boldog Blogszületésnapot!!

Panna írta...

Nagyon guszta! Idén én is először készültem teljesen önállóan újévi menüvel, azaz lencse levessel és rétessel! Szerencsére jól sikerültek. :)

Vicuska írta...

Finom változat, ilyet még nem kóstoltam!

Kati írta...

Bors and Pepper, nálunk csak ilyen gazdag levesek mennek, legalábbis a férfiak részéről:) De van is, hogy második nem is kell már utána:)

Mrita, köszönöm:)

Viki, én ritkán használok zöldséget más levesekbe, de azért előfordul az is, de ehhez úgy gondoltam, hogy kell:)

Gizi, gondoltam, a zöldborsó sem ronthatja el, de nem tettem sokat, hogy ízben ne nyomja el a lencsét:)

Annamari, szívesen, én eddig még soha nem ettem lencselevest:))

Nelli, köszi, nem, nem rontotta el, sőt egy plusz ízt adott hozzá:)

Anazar, köszi:)

Panna, akkor te is ügyeskedsz:)

Vicuska, köszi, lehet kipróbálom másként is:)