2012. január 24., kedd

Sült csirkecombok párolt vörös káposztával

Kicsit hosszúra sikeredett a recept címe, de nézzétek el nekem:)
Ebben a receptben a csirkecombok direkt a vörös káposzta kedvéért készültek. Kolozsváron a házinénink készített isteni vörös káposztát, le is írtam a receptjét, készítettem is többször, de sosem sikerült olyanra, mint az övé.
Most édesanyám adott három kisebb fej vörös káposztát, abból kettőt elkészítettem Gergely Éva receptje szerint, és képzeljétek, pont olyan íze lett mint a házinénink káposztájának.:)



Hozzávalók:
  • 3 csirkecomb(alsó, felső egyben)
  • csípőspaprikás fűszerolaj
  • fokhagymabors
  • csirkefűszer
  • egy maréknyi reszelt sajt
  • néhány rozmaring levél
  • néhány szál petrezselyemzöld
  • 1 arasznyi füstölt házi kolbász
a párolt vörös káposztához
  • 2 kisebb fej vörös káposzta
  • 1 hagyma
  • fél evőkanál só
  • 1 evőkanál ecet
  • 1 csapott evőkanál cukor
  • kevés olaj
Elkészítés:
A csirkecombokat készen puhára főzve kaptuk Párom édesanyjától, még Karácsony után, de akkor annyi ételünk volt, hogy csak most került terítékre. A combokat húslevesben főzte puhára. Én megkentem őket a csípőspaprikás fűszerolajjal, bekentem jól a fűszerekkel, és pár órára a hűtőbe tettem pihenni. A füstölt kolbászt felkarikáztam, egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, három - három karika kolbászt egymás mellé helyeztem, rájuk fektettem a combokat, és mindenik tetejére is tettem három - három karika kolbászt, hogy majd ne száradjon ki a hús. Így előkészítve előmelegített sütőbe toltam, és közepes lángon addig sütöttem amíg pirulni kezdtek. Közben a kolbászból kiolvadt zsiradékkal öntözgettem. Amikor megpirult, pár percre kivettem a sütőből, rászórtam a sajtot, a rozmaringot és a petrezselyemzöldet, és visszatettem addig, míg a sajt ráolvadt.
Közben elkészítettem a káposztát is. Először is káposztagyalun legyalultam, rászórtam a sót, egy órát állni hagytam vele, majd jól átgyúrtam, és kicsavartam a levét. Az apróra vágott hagymát az olajon megpároltam, beletettem a káposztát, és lefödve, gyakran kavargatva, addig pároltam, amíg puhulni kezdett. Ekkor fél pohár vízben feloldottam a cukrot, hozzáadtam az ecetet, és a káposztát ezzel a páccal locsolgatva készre pároltam. Ezzel a káposztával szolgáltam fel a combokat, tejfölt is adva hozzá. A Párom azt mondta, rég nem evett ilyen finomat:)

11 megjegyzés:

Éva írta...

El is hiszem hogy nagyon finom lehetett! Nagyon guszta! Hétvégén fehérkáposztát készítettem én is így !

Annamari írta...

A vöröskáposzta volt gyerekkorom egyik rémálma, azt hiszem azért, mert megcukrozták otthon. De amióta én készítem, nagyon szeretem :)

María írta...

Nagyon finom lehetett, már látványra is csodás!!

Panna írta...

De jó, akkor sikerült visszahoznod a régi kedves ízeket! :)

Adela Zilahi írta...

Nagyon fincsi!! Nagyon tetszik!!

Vicuska írta...

Finom!!! kis köménymagot szoktam még belekeverni, meg egy almát reszelek hozzá.

Barbi konyhája írta...

Kati ez nekem a legfinomabb ebédek egyike! Istenien néz ki!!!
Én is csinálom már egyre sűrűbben ezt a káposztát, és mézet is teszek bele, meg őrölt köményt, vörösborecetet, fantasztikus az íze, ja és édesen szeretem, nem sajnálom belőle a cukrot! :)

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon guszta!

csipike írta...

Még sosem készítettem párolt káposztát, pedig imádom. Nekem jöhet a fehér és lila is, nálunk is édeskés, meg köményes, olyan pont jó ízű :-)

Szilabi írta...

Hmmmm, de megenném! Nagyon szeretem a párolt káposztát!

Kati írta...

Éva, mi nagyon szeretjük:)

Petra, köszi:)

Annamari, nem tudom, de nekem se talál egyáltalán a cukor a káposztával, csak a sóval, de ebben, az a pici cukor csak jót tesz neki.
Mária, köszönöm:)

Panna, igen, és nagyon jó érzés volt:)

Adela Zilahi, köszi:)

Vicuska, sajnos a párom nem eszi meg a köménymagot, pedig én is szeretném úgy:)

Barbi, bizony finom, bár én nem olyan édesen szeretem, és kevesebb fűszert használok:)
Mónika, köszönöm:)

Csipike, m is nagyon szeretjük a káposztát, minden formában:)


Szilabi, mi is:)