2012. szeptember 11., kedd

Jamie Oliver ketchupje

Eddig is tudtam, de most ismét meggyőződtem, hogy ez a Jamie tud valamit:) Eleinte idegenkedtem az ő ketchup receptjétől, mert jónéhány számomra ismeretlen (eddig) hozzávalót tartalmaz. De a Jamie természetesen című könyvében található ketchup fotója annyira megtetszett, hogy mégis belevágtam. Szóról szóra követtem az utasításait, csupán annyit változtattam, hogy friss paradicsom helyett, én már kész házi paradicsomlét használtam. És a végeredmény...isteni! Ma már a második adagot készítettem, mert csak kis adagra szól a recept:)
Így az Alíztól tanult hagyományosabb, erdélyiesebb ketchup  mellett most van egy különlegesebb ízvilágú receptem is.
És a hozzávalókat is mind megtaláltam egy bevásárlóközpontban, és nem is került sokba. Ezt meg kell kóstólni, mert nagyon, de nagyon finom. Csak ajánlani tudom. Köszi, Jamie:)
Amúgy elárulom, egyik nagy álmom, hogy egyszer elfogyasszak legalább egy reggelit Jamie londoni éttermében a Fefteen - ben :) Most, hogy a Párom Londonban dolgozik, talán egy kicsit közelebb kerültem ahhoz, hogy ez az álmom megvalósuljon. Talán.



Hozzávalók: (kb.1, 2 literhez)
  • 1, 3 liter házi paradicsomlé (az eredeti receptben 1 kg paradicsom szerepel)
  • 1 nagy fej hagyma
  • fél édesköménygumó
  • 2 -3 nagyobb zellerzöld (az eredetiben szárzeller)
  • 2 kisebb fej fokhagyma
  • hüvelykujjnyi friss gyömbér
  • fél kimagozott chili paprika
  • egy csokor friss bazsalikom letépkedett levelei
  • 1 evőkanál koriandermag
  • 2 szegfűszeg
  • 1 kávéskanál frissen őrölt fekete bors
  • 1 dl vörösborecet (az eredetiben 2 dl)
  • 70 g xilit (az eredetiben barna cukor)
  • 3 - 4 evőkanál  olívaolaj
  • késhegynyi befőzőpor
Elkészítés:
 A főzéshez egy magas falú fazakat használtam.
A zöldségeket, a hagymát, az édesköménygumót durvára, a fokhagymát, a chilit, a gyömbért pedig finomra aprítottam, és a koriandermaggal, a szegfűszeggel, a sóval, a borssal, kissé átfuttattam az olívaolajon, majd 1 dl vizet öntve alája, fedő alatt puhára pároltam.(Aki nem szereti , hogy a magok is benne legyenek, teheti teatojásba is, én is úgy készítettem a második adagot, de nem lett olyan intenzív a koriandermag íze benne.) Mikor megpuhult hozzáöntöttem a paradicsomlét, hagytam együtt felforrni, majd hozzáadtam a bazsalikomleveleket, és botmixer segítségével jól összedolgoztam, majd négyszer egymás után átnyomkodtam a tésztaszűrőn, hogy teljesen sima és fényes legyen. Ekkor tiszta edénybe öntöttem, belekevertem a xilitet és a vörösborecetet, és folyamatosan kavargatva addig főztem tovább, amíg jó ketchup állagú lett, majd hozzáadtam egy késhegyni befőzőport. Tölcsér segítségével üvegekbe öntöttem, és szárazdunsztba tettem, bár ezt a recept nem írja.






15 megjegyzés:

Seffer Lilla írta...

Hmmm, jól hangzik nagyon! Ki fogom próbálni, tele vagyunk paradicsommal...:)

Erdokóstoló írta...

Finom lehet, de azt a bizonyos londoni éttermet is kipróbálnám egyszer én is. Nagyon szeretem a műsorait. Könyvem még nincs tőle.

Hankka írta...

A hozzávalókat és a fűszerezését elnézve el is hiszem, hogy nagyon finom! :) Az álmok pedig azért vannak, hogy valóra váltsuk őket, úgyhogy hajrá London! :)

Edó írta...

Annyit dícséritek,muszáj lesz kipróbálnom,mert a hagyományosat a gyerekek nem nagyon eszik.Hátha ez bejön.

Csilla írta...

Én is ezt a receptet használom, itt- ott módosítva(persze nem nagyon :))) ) csak kb. úgy, mint Te! :) Nagyon finom! Én is dunsztolom. :D Kívánom, hogy váljon valóra az álmod!! :)

Blogkonyha írta...

Feltétlen legyártok én is pár üveget. Annyira guszta. Legalább ebben tudom, hogy mi van. Ügyes fotó! :o)

Böbe írta...

Nagyon szeretjük mi is,már évek óta igy készitem,van hogy kicsit variálok rajta! De nagyon finom:)

Bebi írta...

Hűű, ezt szívesen megkóstolnám! Várom a beszámolót a londoni reggeliről!:)

Katalin írta...

Nagyon szép, guszta üvegekkel lett belőle :) Biztosan finom, ízletes lett, mert sok-sok finomságot főztél bele!

HajniZoli írta...

Tudom, hogy finom:)

Alíz írta...

Nem is tudtam, hogy korábban az én receptem szerint készítetted a ketchup-ot. :))) Bár az sem az enyém, a zöldségestől tanultam, ő meg ki tudja, kitől. De ez is érdekesnek tűnik. Az álmokért harcolni kell! S noha bizonyára nem lehet olcsó mulatság a Jamie Oliver vendéglőjében étkezni, kívánom, hogy megadasson neked ez a lehetőség. S majd, ha sor kerül rá, vigyél fényképezőgépet és mindent dokumentálj! :))))

Noryta írta...

Sok videónk van Jamie-től, nagyon szeretem az akcentusát. Mindig az angliai életünkre emlékeztet, hmm, de hiányzik! Nagyon jól tetted, hogy felhasználtad a receptjét! Ügyes vagy! Csak így tovább! És kívánom, hogy találkozz vele, sokat lehet tőle tanulni. Sőőt, büszke lenne Rád és a blogodra is, abban biztos vagyok! :)

Elisabeth írta...

El tudom képzelni hogy házilag készült ketchup mennyire finomabb, de én közben nem cserélném el a HEINZ ketchupot semmiféle más fajta boltilag készültér. Nagyon jó kis recept...ügyes vagy Kati!

Kati írta...

Lilla, komolyan mondom ez a ketchup nagyon finom, ha kipróbálod írd meg, hogy tetszett-e?

Erdőkóstoló, nekem is egy könyvem van tőle a Jamie természetesen, azt is nagy nehezen sikerült beszerezni Magyarországról, a Kiadótól, képzeld, az utolsó példányuk volt:) Hátha egyszer tényleg eljutunk abba az étterembe:)

hankka, úgy legyen ahogy te mondod:)

Edó, én sem vagyok nagy ketcupös amúgy, de ez nagyon ízlik nekem is.

Csilla, akkor te már tudod, hogy finom:) Köszi:)

Illéskrisz, köszi:) Nem fogsz csalódni benne:)

Böbe, akkor te is tudod milyen finom:)

Bebi, hátha összejön, hogy beszámoljak róla:)

Katalin, igen, nagyon finom lett:)

HajniZoli, ha jól emlékszem ti is készítettétek ezt a változatot, igaz?

Alíz, bizony a te recepted alapján készítettem, s ha ránézel az oldalsávomra láthatod, hogy az egyik legnézettebb recept volt a blogon eddig:)
Ha sikerül eljutnom oda, biztos hogy viszek fényképezőgépet, de nem akarok előre inni a medve bőrére, sok minden történhet még:)

Noryta, ti is laktatok Angliában?
Hát az már hab lenne a tortán ha élőben is láthatnám őt:) Köszi:)

Elisabeth, még nem kóstóltam Heinz ketcupöt, mi eddig Hellmanst vettünk, de ezután van már itthoni:)

Zsuzsa írta...

Azt szeretném megkérdezni, hogy a két kis fej fokhagyma kb mennyi gerezd volt neked? Mi is beletettünk 2 fejjel (az átlaghoz képest pici gerezdek), de durván fokhagymás lett, elnyom minden más ízt. Megkerestem az eredeti Jamie Oliver receptet is és ott csak két gerezd fokhagymát írt. Neked nem lett túl erős a fokhagyma benne?