2013. június 4., kedd

Bodzazselé

Már rég tervezem, hogy én is készítek bodzazselét, de eddig mindig lemaradtam róla, mindig elnyílt a bodza amíg én elkészítettem volna. De most a hűvös idővel, mintha tovább virágoztak volna a bodzák, édesapám egy halomnyi virágot szedett bodzaitalhoz még a napokban. Ebből én is félretettem, s Noryta receptje alapján (nagyon minimálisat változtatva) elkészítettem a bodzazselét, én az almát kihagytam, s hozzátettem egy zöldteát, de így is megkötött. A fotón még nem volt teljesen megkötve, de miután megkötött, még picit sötétedett a színe. És az íze, mennyei:) Noryta, köszi a receptet, látod még ezt is tanultam tőled:)



 Hozzávalók: 20 bodzavirág, 30 dkg cukor, 1 citrom, 1 rúd vanília, 1 tasak citromos ízesítésű zöldtea, 1 tasak Dr. Oetker Dzzemfix Super 3:1, 6 dl víz.
Elkészítése: A virágokat egy éles varróollóval lecsipkedjük a szárról, a citromot karikára vágjuk, mindezt lerétegezzük egy edényben, ráöntjük a vizet, egy éjszakára a hűtőbe tesszük pihenni. Másnap hozzáadjuk a cukorral elkevert dzsemfixet, a vaníliarúd kikapart magját és magát a rúdat, felforraljuk, amikor forr beledobjuk a zöldteát is, majd 5 perc múlva kivesszük. 5 - 10 percig forraljuk, majd leszűrjük, és ismét felfúzzük, kicsit hagyjuk, hogy alacsony lángon elfőjön, mert sokkal intenzívebb íze lesz. Tiszta befőttesüvegekbe néhány lecsipkedett virágot szórunk (én egybe rózsaszírmot is szórtam) ráöntjük a zselét, ledugaszoljuk, hagyjuk kihülni.

13 megjegyzés:

trollanyu írta...

Csodafinom lehet, és igazán egyszerű elkészíteni. Itt nálunk csak most fog virágozni a bodza, de csak fürtös bodza van, attól félek, mert sok része mérgező.

Noryta írta...

Jaj de jó, jaj, de jó! :) Örülök, hogy jó lett, és milyen jó ötlet hozzá a zöld tea.
Képzeld, a hétvégén még szedtünk egy szatyornyit, így tegnap este készítettem pár üveg dzsemet belőle és 5 liter szörpöt is. :) Nagyon élveztem.
Köszönöm, hogy motiválsz!
Puszi! :)

Bokor Boglárka írta...

De finom lehet! A zöldtea milyen jó ötlet! Nekem a szörpöm pocsék lett, persze aki kispórolja a cukrot... :(

abraxas írta...

Ezt ki kell probaljam! Nagyon finom lehet!

Kati írta...

trollanyu, pont olyan az íze, mint a bodzaszörpnek, csak zselé formájában, valami finom pohárdesszertbe tudom elképzelni, mint az akácdzsemet is, mindkettő kipróbálásra vár még.

Noryta, ugye milyen jó érzés mikor valami finomat saját kezüleg el tudsz készíteni:) Én is köszönöm, hogy ráleltem általad erre a finomságra:)

margaretta, köszike, hát én is próbáltam a bodzát kevesebb cukorral, de úgy nem igazán jön ki az íze:)

abraxas, Isten hozott a blogomon, gyere máskor is, szívesen látlak, remélem találsz még kedvedre való receptet nálam:) Tényleg finom, olyan mint a bodzaszörp, csak zselé változatban:)

Hankka írta...

Idén nem készítettem semmit bodzavirágból, pedig nagyon szeretem az illatát, ízét! :) Jól hangzik ez a zselé is, elteszem a receptet jövőre! :)

Kati írta...

Hankka, a szörpöt meg a bodzaitalt azt anyum készítette nagy mennyiségben az idén:) És zselét én is most próbáltam először:)

Erika írta...

Nagyon finom lehet. Én még nem ettem és nem is készítettem, sajnos. :(( De nálunk akkora eső van folyamatosan, hogy elverte. A méhészek sem maradtak tovább egy hétnél, mert tönkretette a hideg és az eső az akácfavirágot.

Katalin írta...

Finom lehet, ilyet még nem készítettem :) Szörpöt főztem már, minden évben szoktam, most nemrég készült el egy nagy adag :)

Tiffanylda írta...

Milyen finom lehet!:) Most, hogy "száműztük" a cukrot étrendünkből, kicsit zavarban vagyok az eltevésekkel... Nem szeretnék méreg drága cukorpótlókkal eltenni ilyesmit, főleg, hogy az íze se lenne a megszokott! Azt hiszem, ez most kimarad.:(

Unknown írta...

Nagyon ötletes,még nálunk is van virág így megpróbálom én is :o)
Köszike :o)

HajniZoli írta...

Ezt megkóstolnám, finom lehet!

Kati írta...

Erika, nálunk meg éppen a hűvös idő miatt virágzik tovább a bodza, bár nálunk is volt eső, de nem ártott neki. Az akác pedig egy hét alatt elvirágzott még az eső előtt a nagy meleg miatt.

Katalin, azt anyum készitette az idén:)Köszi:)

Tiffanylda, a fő most az egészség nálatok, aztán hátha egyszer kipróbálod, vagy meglátogattok és megkinállak:)

Rózsa, gondolom már elkészült azóta:)

HajniZoli, fincsi bizony:)