2014. április 30., szerda

Zöld saláta

Amit most hozok az szó szerint egy zöld saláta, hiszen a hozzávalói mind - mind zöld színűek. A lényeg nem is ennek a salátának a bonyolultságában van, hanem azért mutatom meg nektek, mert a benne lévő saláták mind házi termesztésűek. Az üvegházba vetettem 2 - 2 sor rukkolát és madársalátát, ami most javában szüretelhető. A sajtot is most frissen hozta a juhász, a legelőre kiadott juhok után.


Hozzávalók (2 személy részére): 2 marék fejes saláta, 1 marék spenót, 1 marék rukkola, 1 marék madársaláta, 4 kis fehér jégcsap retek, 3 - 4 szál friss kapor, 5 - 8 dkg juhsajt, 2 szelet füstölt lazac, só, olívaolaj, 1 szelet pirított kenyér.
Elkészítése: a salátákat megmossuk, leszárítjuk, tetszőlegesen elhelyezzük egy tányéron. A lazacot kis csíkokra, a sajtot és a pirított kenyeret kockákra, a retket karikára vágjuk, rászórjuk a salátákra. Megsózzuk, meglocsoljuk kevés olívaolajjal, rátépkedjük a friss kaprot.

Édesanyáméknál a kertben, üvegházban kísérletezgetek anyum segítségével különböző, számunkra újdonság növényekkel, mint a rukkola, madársaláta, articsóka, lila krumpli. Kinnt a mezőn, a veteményesben édesanyám vetett nekem gömbcukkinit s ha igaz lesz, akkor pagodakarfiolunk is lesz az őszön. Vettem egy lila kála hagymát is, mert nagyon megtetszett a képen, aztán kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

Rukkola- és madársaláta.

Articsóka palánta.

Lila krumpli.

Levélpetrezselyem és bazsalikom.

Lila kála.

2014. április 28., hétfő

Paradicsomos kacsaragu szív alakú tésztával

Most igazából a szív alakú tészta mellé kerestem receptet, s adott volt a kacsahús, így abból készült a köret. Kissé olaszosra sikeredett, mégis még édesapám is evett belőle, pedig nem nagyon szereti a különleges fűszereket. Kicsit pepecsmunka kicsontozni a kacsát, de a végeredmény megéri.
A szív alakú tésztát a Páromtól kaptam ajándékba, Londonból, még Valentin - napra, egy szív alakú szilikon muffinforma és egy Cadbury csoki társaságában. Kicsim, köszönöm itt is:)


Hozzávalók (4 személyre): 1 kacsa kicsontozott mellehúsa, combjai, szárnyai, a zúzája, 20 dkg májusi pereszke vagy más gomba, kis csokor zöld fokhagymaszár, 1 dl házi fehérbor, só, bors, kevés olaj, jó csipetnyi olasz fűszerkeverék, 1 evőkanál liszt, 5 - 6 dl házi paradicsomlé, 2 evőkanál tejföl, 4 - 5 dkg sajt.
Elkészítése: A kicsontozott kacsahúst kis kockákra vágjuk. A felforrósított olajon átforgatjuk a finomra aprított fokhagymaszárat, hozzáadjuk a húst, fehéredésig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, felöntjük a borral, és addig főzzük fedő nélkül, míg a bor elpárolog, ekkor hozzáöntünk, 2 dl meleg vizet, puhára pároljuk benne a húst. Amikor a hús megpuhult, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, együtt pároljuk 15 percig. Amikor a gomba is megpuhult megszórjuk a liszttel, feltöltjük a paradicsomlével, fűszerezzük az olasz fűszerkeverékkel, besűrítjük.
A tésztát a szokásos módon, enyhén sós vízben kifőzzük, óvatosan kavargatjuk meg főzés közben, hogy a szívek ne essenek szét.
A paradicsomos ragut a kifőzött tésztával tálaljuk, a tetejére sajtot reszelünk.

2014. április 27., vasárnap

Tejföles nyúlmáj kölessel

Mind a nyúlmáj, mind a köles különleges alapanyag, legalábbis számomra, nyúlmájat igaz már többször is készítettem, kölest most először, de ízlett, lesz még folytatása.


Hozzávalók (2 személyre): kb. 30 dkg nyúlmáj (két nyúl mája), 12 dkg köles, 3 hagyma, 5 dkg füstölt szalonna, fél citrom leve, 3 dl tejföl, só, bors, kis csokor petrezselyemzöld és metélőhagyma, 5 – 6 evőkanál olaj,  tej a máj kiáztatásához.
Elkészítése: A májat kiáztatjuk a tejben, vízzel leöblítjük, megtörölgetjük, megszórjuk kevés borssal, megtűzdeljük a  csíkokra vágott szalonnával, és kevés forró olajban körbesütjük.A hagymát vékonyra szeleteljük, a máj mellé tesszük, fedő alatt, saját levében addig pároljuk, amíg a beleszúrt fogvájó nyomán, a májból nem jön ki véres lé. Amikor megpuhult a májat megsózzuk, ráöntjük a citromlevet és a tejfölt, összeforraljuk.
A kölest átmossuk, megsózzuk, kb 3 – 4 dl meleg vizet töltve rá puhára pároljuk. 2 hagymát finomra aprítunk, kevés forró olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a megpuhult kölest, átforgatjuk, megszórjuk a finomra aprított petrezselyemzölddel és metélőhagymával. A tejföles májat a kölessel tálaljuk.
Megjegyzés: a köles az egyik legősibb termesztett gabonafélénk, fogyasztása nagyon ajánlott, hisz nagyon magas a rosttartalma és könnyen emészthető, ezért tisztító hatása van.

2014. április 25., péntek

Vörösáfonyás keksz

Mostanában nagyon rákaptam az aszalt gyümölcsökre, a vörösáfonya különösen megtetszett, csak simán joghurtba is finom, de kekszbe rejtve is isteni. Ezt a kekszet kimondottan a Páromnak készítettem, de húsvéti sütiként is megállja a helyét :)


Hozzávalók: 45 dkg liszt, 4 tojássárgája, 36 dkg margarin, 20 dkg cukor, 15 dkg apróra vágott aszalt vörösáfonya, reszelt citromhéj. 
Elkészítése: A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrjuk, félujjnyi vastagra nyújtjuk, tojás alakú kiszúróval kiszaggatjuk, előmelegített sütőben, közepes hőfokon világosra sütjük.

2014. április 24., csütörtök

Lestyános vaddisznóleves

Ez a leves is az Ivóban vásárolt vaddisznóhúsból készült a Párom nagy örömére :)


Hozzávalók (4 személyre): 25 dkg vaddisznócomb, 1 hagyma, 3 közepes sárgarépa, 1 paszternák, 1 kicsi zeller, 6 - 8 gomba, 1 evőkanál disznózsír,1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, só,15 szem bors, 1 babérlevél, 10 szem borókabogyó, 3 - 4 szál friss lestyánlevél.
Elkészítése: A finomra aprított hagymát üvegesre pároljuk a fölforrósított zsíron, hozzáadjuk a kockára vágott vaddisznóhúst, sózzuk, fehéredésig pirítjuk, majd fölengedjük kb. 2 liter meleg vízzel, amikor fölforrt hozzáadjuk egy teatojásban a borsot és a borókabogyót valamint a babérlevelet, és puhára főzzük. Amikor a hús már majdnem puha hozzáadjuk a kis kockákra vágott leveszöldséget és 1 lestyánlevelet. Amikor a zöldség és a hús is megpuhult, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, 5 percig együtt forraljuk. A lisztet csomómentesre kavarjuk a tejföllel és hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, végül a tetejére szórunk 2 - 3 finomra aprított lestyánlevelet, a lángról levéve ízlés szerint lestyánecettel savanyítjuk.

2014. április 23., szerda

Vajban sült növendékmáj puliszkával

Borjúmájhoz nehéz hozzájutni, de növendékmájat hozzáférhető áron kaphatunk, és így elkészítve, nagyon, de nagyon finom, legalábbis azok számára, akik szeretik a májat.


Hozzávalók (4 – 5 személy részére): 50 dkg növendékmáj, 15 dkg vaj, só, bors, kis csokor petrezselyem és kapor, 30 - 35 dkg kukoricaliszt (természetesen ez a liszttől is függ), 1 teáskanál só.
Elkészítése: A növendékmájat  megmossuk, megtörölgetjük, szép szeletekre vágjuk, a felforrósított vajon, alacsony lángon mindkét oldalán megsütjük, amíg a beleszúrt fogvájó nyomán, a májból nem jön ki véres lé.
Kb. 1 liter vizet főni teszünk, hozzáadjuk a sót, amikor felforrt sugárban beleöntjük az átszitált, finomra őrölt kukoricalisztet, 10 – 13 percig hagyjuk fedő nélkül főni, nem kavarjuk meg, majd a víz nagyrészét leöntjük, és az edényt a tüzön tartva, a puliszkakeverővel addig kavarjuk, amíg teljesen sima, összeálló massza lesz, és leválik a keverőről. Közben ha szükség van rá, a leöntött vízből, amelyet melegen kell tartani, lehet önteni a puliszkához. Mikor kész, vízbe mártott fakanállal a puliszkát leválasztjuk az edény faláról, kis tüzön tartjuk még néhány percig, azután megvizezett deszkára borítjuk.
Egyben, szép kereken kell megmaradnia, mint a tortának. Feszesre húzott, erős cérnával vágjuk szeletekre.
A májat megszórjuk a finomra aprított fűszerekkel, a puliszkával, friss salátával tálaljuk.

2014. április 22., kedd

Májusi pereszkés vaddisznó szelet

Még Ivóban vásároltam 50 dkg vaddisznó combot, ami eddig a fagyasztóban várt sorsára, vagyis inkább arra, hogy hazaérkezzen a Párom húsvétra (vagy inkább húsvét előtt), mert őt akartam megörvendeztetni vele. Hála Istennek sikerült is, a hús feléből Lestyános vaddisznólevest főztem (hamarosan a recept is jön), feléből pedig ez az isteni vaddisznó szelet készült a Párom szülinapi vacsorájára. Nem lett belőle sok, de kettőnknek tökéletes adag volt. A Párom állította, hogy ennél finomabb disznósültet sosem evett. A hús megsütése az ő feladata volt, istenien süti :)
Ami a legérdekesebb, hogy ebben az ételben minden  " vad ", hiszen a hús vaddisznócomb Ivóból, a májusi pereszkét édesanyám testvére gyűjtötte Rigmány határában ( Béni, köszi itt is :)), az áfonyát pedig a Nagyágról hoztam, a nyári szakmai találkozó idején. :)


Hozzávalók (2 személy részére): 25 dkg vaddisznócomb (4 szelet), 20 dkg májusi pereszke, 25 dkg fagyasztott áfonya, só, bors, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 1 teáskanál barna cukor, kevés olaj.
Elkészítése: A húst egy ujjnyi széles darabokra szeleteljük, enyhén kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, lefóliázva egy éjszakát/napot a hűtőben pihentetjük, majd egy teflonos bevonatú serpenyőben, nagyon kevés felforrósított olajon, 5 percenként átfordítva, mindét oldalán pirosra sütjük, amíg a hústű nyomán nem folyik véres lé ki belőle.
A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, átmossuk, kevés felforrósított olajon, sózva, borsozva saját levében megpároljuk, majd megsütjük.
A fagyos áfonyát egy lábasba öntjük, fél dl meleg vizet öntve alája puhára pároljuk, hozzáadjuk a barna cukrot, majd besűrítjük a liszttel csomómentesre kavart tejföllel.
Tálaláskor a gombát a húsra szórjuk, mellé adjuk az áfonyaszószt.
Megjegyzés: A vaddisznó sülthöz a testes vörösborok illenek a legjobban, mi egy édeskés, enyhén gyümölcsös ízű vörösborral nyomtattuk el.

2014. április 21., hétfő

Áldott húsvétot kívánok!

Áldott húsvétot kívánok!





Rab Zsuzsa: Feltámadás

Mihez is kezdjen, aki nem hiszi
testünknek feltámadását?
Igya föl tenyerével
az állatok fejének melegét,
vigasztalja simogatással
társait a halandóságban,
igya szemébe
víztükrök ragyogását,
álljon meg hosszasan
egy málló ház előtt,
igya szívébe
egy sose látott város piacát,
számolja meg,
hány szirma van az almavirágnak,
karoljon át egy öregasszonyt,
sirassa el a holtakat.
És azt a másikat,
az élőt,
szorítsa úgy magához,
hogy minden ébredésük
feltámadás legyen,
húsvéti harangok nélküli,
zsoltárok nélküli,
tejeskannákat csörgető,
villamost zengető,
seprűt sercegtető
hétköznap reggelen.

2014. április 18., péntek

Vörösáfonyás trüffel

Életem első trüffelje készült el a héten. Eddig azt hittem, hogy ez valami ördöngös dolog, s kiderült, hogy nem is annyira. A Páromnak születésnapja lesz a héten, és szerettem volna meglepni valami saját készítésű édességgel, amelyet szépen be is lehet csomagolni. Szétnéztem a világhálón, átböngésztem egy csomó trüffel receptet s végül elkészítettem a saját változatomat, lehet nem olyan eredeti, meg szép, de én készítettem nagy - nagy szeretettel. Kicsim, itt is kívánok ezzel a trüffellel boldog szülinapot :)



Hozzávalók: 20 dkg keserű csokoládé (magas kakaótartalmú), 2 dl habtejszín, 8 dkg aszalt vörösáfonya finomra aprítva, 3 - 4 dkg aszalt (kandírozott) ananász finomra aprítva, a bevonáshoz cukrozatlan kakaópor.
Elkészítése: A habtejszínt felmelegítjük, de nem forraljuk, feloldjuk benne a kockákra tört csokoládét, hozzáadjuk az aszalt gyümölcsöket, egyneműre kavarjuk, majd hideg vízbe állítva folyamatosan kavargatva lehűtjük, amíg besűrűsödik. Néhány órára vagy akár egy éjszakára a hűtőbe tesszük, így sokkal könnyebben formázható. Vizes tenyérrel kis golyókat formálunk a kihűlt, megdermedt masszából, egyenként kakaóporba forgatjuk. A hűtőben tartjuk tálalásig.

2014. április 17., csütörtök

Vargányás vaddisznóleves

Ez az isteni finom és különleges leves még Ivóban, a téli szakmai találkozónkon készült, Gál Edith és Kálmán Adél kolléganőkkel készítettük közösen. :) Ezt muszáj megkóstolni, nagyon finom és különleges. :)


 Hozzávalók (20 személyre): 2 kg vaddisznóhús, 30 dkg mangalicazsír, 40 dkg vöröshagyma, 1, 5 kg burgonya, 40 dkg zöldpaprika, 20 dkg szárított vargánya, 15 dkg liszt, 1 liter tejföl, só, szegfűbors, babérlevél.
Elkészítése:
  1. Előkészítjük a leves hozzávalóit: a bepácolt vaddisznóhúst, a krumplit, a hagymát, a paprikát, a szárított vargányát, a szegfűborsot, a babérlevelet, a mangalicazsírt.
  2. A hagymát finomra aprítjuk, a paprikát kockákra vágjuk, a szárított vargányát langyos vízbe beáztatjuk.
  3. A vaddisznóhúsról eltávolítjuk a zsiradékot és egyforma nagyságú kockákra vágjuk.
  4. A krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk.
  5. A hagymát és a paprikát üvegesre dinszteljük a felforrósított zsírban, rátesszük a húst, fehéredésig pirítjuk, felengedjük kb 4 liter vízzel, szegfűborssal, babérlevéllel fűszerezzük, amikor a hús puha hozzáadjuk a krumplit és a beáztatott vargányát az áztatólével együtt
  6. Amikor minden megpuhult, zsemleszínű rántást készítünk, a tűzről levéve a tejföllel és kevés hideg vízzel simára keverjük, majd hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk

2014. április 16., szerda

Earl Grey teás keksz

Trollanyunál láttam meg ezt a kekszet, s rögtön beleszerettem, hisz egyik nagy kedvencem az Earl Grey tea és a különleges kekszeket is nagyon szeretem. Így tökéletes választás volt számomra, és én meg is kóstoltam, nagyon, de nagyon különleges, pont annyira érzik benne a tea amennyire kell és az enyhén citrusos íz tökéletesen harmonizál vele. Én a narancsot grépfrútra cseréltem, igaz nem kezeletlen héjú, de alaposan megsikáltam, a teafüvet pedig két teafilterből bontottam ki, úgy hogy nem volt darabos a kekszekben. Kolléganőim, szüleim, testvérem kóstolták, mindenkinek ízlett. :) Trollanyu, nagyon köszönöm :)


Hozzávalók: 30 dkg liszt, 23 dkg puha vaj, 25 dkg porcukor, 1 teáskanál sütőpor, 1 nagy tojás, 2 evőkanál (2 teafilter) Earl Grey teafű, 1 fél grépfrút lereszelt héja, pici só.
Elkészítése: A puha vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzáadunk pár evőkanál lisztet, majd a tojást és a lereszelt grépfrúthéjat, így nem csapódik ki a vaj. A lisztet elvegyítjük a sütőporral, a teafűvel, a sóval, és a vajas masszához kavarjuk. A majdnem gyúrható masszából két közepes rudat formázunk, alufóliába csomagoljuk, 2 órát vagy akár egy éjszakát a hűtőben pihentetjük. Pihentetés után éles késsel szeletekre vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, előmelegített sütőben alacsony hőfokon 10 - 12 perc alatt világosra sütjük.

2014. április 13., vasárnap

Egzotikus gyümölcsleves habgaluskával

Tudom, hogy tavasz van, meg tavaszodik, de azt hiszem, hogy ebben a hideg, esős (legalábbis nálunk) áprilisi időben, nagyon is jól tud esni, egy kis meleg, simogató, krémes gyümölcsleves. S ráadásul percek kérdése elkészíteni.

 
Hozzávalók (5 személyre): 3 alma, 2 narancs, fél grépfrút, 2 kivi, 1 banán, 1 ananászkonzerv, 2 – 3 evőkanál citromlé, 4 – 5 evőkanál méz, 1 tasak tejszín ízű pudingpor, 2 dl tejföl, 2 tojásfehérje, 2 evőkanál cukor.
Elkészítése:
  1. Előkészítjük a leveshez a gyümölcsöket: az almát, a narancsot, a grépfrútot, a kivit, a banánt.
  2. A gyümölcsöket, a banán kivételével meghámozzuk.
  3. Az ananászkonzervet leszűrjük.
  4. Az almát, a narancsot, a kivit kockára vágjuk, a gréprútot kifilézzük.
  5. Az ananász levét kb 1, 5 liter vízzel együtt főni tesszük, amikor forr, az almával kezdve néhány perc különbséggel hozzáadjuk a gyümölcsöket, legutoljára a banánt,  a citromlét, a mézet, roppanósra főzzük.
  6. A pudingport csomómentesre kavarjuk a tejföllel, majd hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, besűrítjük a levest.
  7. A tojásfehérjéket 2 evőkanál cukorral kemény habbá verjük, enyhén cukros vízben kifőzzük, a levest a habgaluskákkal tálaljuk.

2014. április 12., szombat

Női szeszély

Ezt a süteményt nagyon sokszor sütötte anyum gyerekkorunkban, aztán egy ideig kimaradt, kiszorították más sütemények, de most nagyon, nagyon megkívántuk, ezért készítettünk egy adaggal. Teljesen visszahozta a gyerekkor érzését. :)


Hozzávalók: 70 dkg liszt, 35 dkg cukor, 25 dkg disznózsír, 4 tojássárgája, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 dl zsíros házi tej, 1 tasak vaníliás cukor, egy citrom lereszelt héja, csipetnyi só. A habhoz: 4 tojásfehérje, 35 dkg cukor. Az összerakáshoz: 1 befőttesüveg meggydzsem.
Elkészítése: A lisztet átszitáljuk a munkalapra, a közepébe mélyedést készítünk, hozzáadjuk a szódabikarbónát, a zsírt, a tojássárgát, a cukrot,a vaníliás cukrot, a citromhéjat, a sót, kézzel összemorzsoljuk, majd lassanként adagolva hozzá a tejet egynemű tésztává gyúrjuk. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A tésztát két részletben kinyújtjuk, rákenjük a tojáshabot, derelyevágó vagy éles kés segítségével kb 1, 5 cm széles, 4 - 5 cm hosszú csíkokra vágjuk, egy széles pengéjű késsel a csíkok alá nyúlva sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük egymástól távolabb, mert megnőnek. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon rózsaszínre sütjük. Vigyázzunk, mert a hab hamar megég a tetején. Amikor kihűltek kiszedjük a tepsiből, meggydzsemmel kettesével összeragasztjuk őket.

2014. április 11., péntek

A magyr költészet napja

Ma van a magyar költészet napja, és egyben József Attila születésnapja is, ezért egy gyönyörű verset hoztam tőle.

József Attila-szobor, Budapest, a Duna-partról nézve a Parlamenttől jobbra

József Attila : Gyöngy

Gyöngy a csillag, ugy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szöllő, fürtösen,
s mint a vizcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik,
a bús földet diszitik.

Kezed csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
egybefogva szíveink.

1928. júl. 6.

2014. április 9., szerda

Áfonyás banánkenyér

Sütő Edith (sedith) kolléganőmnek volt egy Tehéntúrós banánkenyér receptje az áprilisi EK - ban, amelyet annyira megkívántam, hogy én is elkészítettem a magam változatát, igaz, csak egy kis szeletkét kóstoltam meg belőle, mert irodalomkedvelő diákjainknak szántam a kávé mellé, az Iskola másként hét keretében hétfőn megtartott, Irodalmi kávéházban. A visszajelzések és az üres tányér szerint finom lehetett :)
Én egy Szabó Magda idézetet olvastam fel nyitásként, álljon hát itt is egy idézet tőle, Az ajtó című regényéből:
"A valóságban is feltárult énelőttem egy ajtó, amelyet akkor se nyitott volna ki, aki odabenn magányát és tehetetlen nyomorúságát védte, ha már ropog is feje fölött az égő háztető. Azt a zárat csak nekem állt hatalmamban megmozdítani: aki a kulcsot megforgatta, jobban hitt nekem (...), és én is azt hittem magamról abban a végzetes percben, isten vagyok, bölcs, megfontolt, jó és racionális. Tévedtünk mind a ketten, az is, aki bízott bennem, és én is, aki elbíztam magamat."

  És akkor jöjjön a recept.


Hozzávalók: 10 dkg finomliszt, 12 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt (természetesen lehet csak finomlisztből is készíteni), 1 teáskanál szódabikarbóna, 12 dkg barna cukor, 12 dkg puha vaj, 2 tojás, 1 narancs lereszelt héja és leve, 1 rúd vanília (vagy 1 tasak vaníliás cukor), 1 dl tej, 2 közepes érett banán, 10 dkg fagyasztott vagy friss áfonya, porcukor a szóráshoz.
Elkészítése: A kétféle lisztet összevegyítjük, hozzáadjuk a szódabikarbónát. A vajat megolvasztjuk, kihűtjük. A tojást simára kavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a sót, a vaníliarúd kikapart magjait, a megolvasztott vajat, a narancshéjat és a narancslét, a tejet, a villával összetört banánt. Mindezt simára kavarjuk és hozzáadjuk a lisztet, jól átkavarjuk. A massza felét egy sütőpapírral bélelt kalácsformába öntjük, rászórjuk az áfonya felét, befödjük a maradék masszával, majd a tetejére szórjuk a megmaradt áfonyát. Előmelegített sütőben, kb 15 percig magas hőfokon (amíg felnő), majd a hőfokot mérsékelve még 30 percet sütjük, tűpróbáig.

2014. április 8., kedd

Spenótos tojásragu

A spenót mellett a tojás is nagy kedvencem, hála istennek van rengeteg házi tojásunk, a szervezetem is bírja, nincs baj vele. A tojás mellett szól az is, hogy gyorsan elkészíthető, időhiányban szenvedőknek nagy segítség (most én is abban vagyok).


Hozzávalók (4 személy részére): 8 tojás, 2 dkg spenót, 8 közepes gomba, 1 hagyma, kevés olaj, 2 – 3 dl tej, 1 evőkanál liszt, só, bors.
Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük, kihűtjük, meghámozzuk, kockára vágjuk. A gombát felszeleteljük, kevés olajon megpirítjuk, sózzuk, saját levében puhára pároljuk. A finomra aprított hagymát megdinszteljük az olajon, hozzáadjuk a kissé felaprózott spenótot, addig pároljuk, míg összeesik. Ekkor hozzáadjuk a megpárolt gombát, ha szükséges sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a liszttel, felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a kockára vágott tojást, és besűrítjük.

2014. április 3., csütörtök

Tavaszi brokkolileves

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mind csak zöldet ennék, ha tehetném, s a nyáron nagyon megszerettem a brokkolit is. Minden nap meg tudnám enni ezt a levest :)


Hozzávalók (4 személy részére): 50 dkg brokkoli, 2 közepes sárgarépa, 1 hagyma, 20 dkg csirkesonka, 5 dkg vaj, 1, 5 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, só. Füstölt sajt a tálaláshoz.
Elkészítése: A sárgarépát meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, a felforrósított vajon megpároljuk. Kb. 2 liter vizet forrni teszünk, amikor fő hozzáadjuk a sót, az egészben hagyott hagymát, a rózsáira szedett brokkolit, a megpárolt sárgarépát, a kis kockákra vágott csirkesonkát, együtt roppanósra főzzük. A lisztet simára kavarjuk a tejföllel, és hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk.
Tálaláskor reszelt sajtot szórunk a tetejére.


2014. április 2., szerda

Spenótos töltött tojás

Én úgy vagyok a spenóttal, hogy szinte minden nap meg tudnám enni, és még mindig az egyik legelérhetőbb zöld színű levélzöldségünk. Már sok mindenbe belecsempésztem, most a töltött tojás került sorra, és olyan, de olyan finom lett, és szerintem mutatós is, bár a család férfi tagjai nem értékelték a zöldet :)



Hozzávalók(5 személy részére): 10 tojás, 25 dkg spenót, 10 dkg vaj, 5 dkg tömlős natúr krémsajt, só. A majonézhez: 1 tojássárgája, 1 teáskanál mustár, 1, 5 – 2 dl olaj, 4 – 5 evőkanál tejföl.
Elkészítése: A spenótot 5 dkg vajon, kissé megsózva megpároljuk, amíg összeesik, de nem főzzük túl. A tojásokat keményre főzzük, kihűtjük, meghámozzuk, hosszában kettőbe vágjuk, a sárgáját óvatosan kivesszük. A kihűlt spenótot késsel apróra vágjuk, hozzáadjuk a tojássárgát, a sajtot, 5 dkg vajat, sózzuk, villával krémesre dolgozzuk, egy teáskanál segítségével visszatöltjük a tojásfehérjékbe.
A tojássárgát elkavarjuk a mustárral, majd cseppenként adagolva hozzá az olajat, kemény, fényes majonézt kavarunk, a tejföllel lazítjuk. A majonézt egy tál aljába simítjuk, ráhelyezzük a tojásokat, salátalevelekkel, petrezselyemzölddel díszítjük.

2014. április 1., kedd

Avokádókrém

Életem első avokádókrémje, kicsit furcsa volt elsőre, de ízlett, ki fogom még próbálni másfajta ízesítéssel is.


Hozzávalók: 1 érett avokádó, 1 szál zöldhagyma, 1 kemény tojás, 3 db kis háromszögletű krémsajt, só, pici citromlé.
Elkészítése: Az avokádó érett húsát kivájjuk, a zöldhagymát felkarikázzuk, a tojást négybe vágjuk, hozzáadjuk a sajtot, a citromlét, a sót és krémesre turmixoljuk.
Megjegyzés: Friss zöldségekkel, főtt tojással, kenyérrel tálaljuk.