2014. július 30., szerda

Serpenyős pizza vargányával

Sok helyen láttam és olvastam erről a gyorsan elkészíthető pizzáról, amihez a sütőt sem kell begyújtani. Már néhány napja kívántam a pizzát, ráadásul némi különleges alapanyaghoz is jutottam, amit fel kellett használnom, így született meg ez a különleges pizza. Saját jól bevált pizzatésztámat használtam, a végeredmény nagyon finom lett. Nem mondhatom, hogy tökéletes pizza, de nagyon közel áll hozzá.



Hozzávalók (4 személy részére): A pizzatésztához: 30 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 2 evőkanál olívaolaj, 1 kávéskanál cukor, kb. 1 dl tej (amennyit felvesz), 2 evőkanál tejföl, só. A feltéthez: 50 dkg vargánya, 15 dkg szalonna, 2 paprika, 1 paradicsom, 5 - 6 sárga koktélparadicsom, 1 dl tejföl, só, bors, 25 dkg burduf túró, néhány szál bazsalikom, kevés olaj.
Elkészítése: Az élesztőt a cukorral és a langyos tejjel elkeverjük. A liszttel, a sóval, az olívaolajjal, a tejföllel, az élesztős tejjel rugalmas tésztát gyúrunk. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. Amíg a tészta kel előkészítjük a feltétnek valót. A gombát megmossuk, felszeleteljük, kevés felforrósított olajon megsütjük, sózzuk. A szalonnát kockákra vágjuk, kiolvasztjuk, a szalonna zsírjában megpirítjuk a csíkokra vágott paprikát és a felkarikázott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk.
Egy teflon serpenyőt, amelynek fedője is van, lefödjük, közepes hőfokon felforrósítjuk. Amikor a tészta megkelt négy részre osztjuk, lisztezett deszkán négy közepes méretű körré nyújtjuk. A lapokat egyenként a serpenyőbe tesszük, egyik oldalát 4 percig sütjük a lefedett serpenyőben, majd megfordítjuk, megkenjük 1 - 2 teáskanál tejföllel, ráteszünk keveset a sült paprikából, paradicsomból, megszórjuk a sült szalonnával, a pirított vargányával, rámorzsoljuk a burduf túrót ízlés szerint, megszórjuk néhány bazsalikom levéllel, lefödjük ismét, kb. ismét 4 percig sütjük, míg a sajt ráolvad.

5 megjegyzés:

Erika írta...

De jó lenne most belőle. Szívesen megkóstolnám.
Kifogom próbálni, mert nekem nagyon tetszik.

Verus írta...

Hatalmas ötlet, ki fogom próbálni. Jól néz ki nagyon :)

Kati írta...

Erika, finom is volt:) Köszi :)

Verus, meglátod nagyon finom, más feltéttel is :)

Hankka írta...

De jó, erről a sütési módról még nem hallottam, nagyon tetszik! :) És nagyon guszta a pizzád! :)

Unknown írta...

Nagyon ötletes,így még nem készítettem pizzát :)