2015. január 30., péntek

Tárkonyos paszulyleves

Igen, ismét leves, ezt kívánjuk inkább :) És még mindig a hazai elemózsiából :) Paszuly is otthonról, a szalonna, kolbász is, meg a tárkony is, de Londonban főzve. Isteni :)



Hozzávalók (3 - 4 személy részére): 30 - 40 dkg tarka (fehér és gránát) szárazpaszuly, 20 dkg füstölt  házi szalonna, 10 dkg füstölt házi kolbász, 1 hagyma, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, só, pirospaprika, ecet, 3 teáskanál ecetben sóben, ecetben eltett tárkony, csorrintásnyi olaj.
 Elkészítése: a beáztatott paszulyt az apróra vágott hagymával és a kakastaréj formára vágott szalonnával, bő vízben (kb. 3 l) főni tesszük. A kolbászt felkarikázzuk, kissé megpirítjuk. Amikor a paszuly már majdnem megpuhult megsózzuk, hozzáadjuk a megpirított kolbászt és a tárkonyt, együtt készre főzzük. Elkészítjük a rántást: az olajon a lisztet megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, felöntjük fele tejjel, fele vízzel. Amikor minden  megpuhult, hozzákavarjuk a rántást, és hagyjuk ismét felfőni. A tűzről levéve ecettel savanyítjuk. 

2015. január 20., kedd

Füstölt szalonnás lucskos káposzta (leves)

Az az igazság többnyire leveseket főzök, mert azt hiányoljuk. Most még tart az otthonról felpakolt füstölt szalonna, kolbász, így ezzel készült a levesem, otthon is gyakran készítjük így.


Hozzávalók (4 - 5 személy részére): 20 dkg füstölt házi szalonna, 20 dkg füstölt házi kolbász, 20 dkg bőrös disznóhús, 2 közepes fej káposzta, 1 hagyma, kis kötés szárított csombor és kapor, 1 evőkanál liszt, 1 tojás, 1 dl tej, só, bors, 2 evőkanál ecet.
Elkészítése: A szalonnát kakastaréj formára vágjuk, a kolbászt felkarikázzuk, a húst falatnyi kockákra szeleteljük. A szalonnát megpirítjuk, majd a kiolvadt zsírjában a kolbászt is kissé megpirítjuk. A húst kb 2, 5 liter vízben főni tesszük, sózzuk, amikor a hús már majdnem megpuhult hozzáadjuk a kockákra vágott káposztát, a finomra aprított hagymát, a sült kolbászt és szalonnát, a fehér fonallal összekötött csombort és kaport, együtt puhára főzzük. Közben elkészítjük az eresztéket: a tojást csomómentesre kavarjuk a liszttel, felntjük fele vízzel, fele tejjel, hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, borsozzuk. A tűzről levéve ecettel savanyítjuk.

2015. január 16., péntek

Póréhagymás, füstölt kolbászos zöldségleves

Ezt a levest még otthon főztem, sajnos enni nem sikerült belőle, de a szüleim szerint nagyon finom volt :)


Hozzávalók ( 2 – 3 személy részére): 1 kisebb póréhagyma, 2 sárgarépa, 1 petrezyelyemgyökér, 1 kisebb zellergumó, 15 dkg fagyasztott zöldborsó, 15 dkg füstölt kolbász, kevés olaj, 2 evőkanál liszt, 1 dl tej, pirospaprika, só, bors.

Elkészítése: A póréhagymát és a kolbászt felkarikázzuk, kevés olajon megdinszteljük, felöntjük kb 1, 5 liter meleg vízzel. A leveszöldségeket meghámozzuk, karikára vágjuk. Amikor az alaplé forr hozzáadjuk a zöldséget, sózzuk, borsozzuk, puhára főzzük. Amikor a zöldség majdnem puha hozzáadjuk a zöldborsót is, együtt készre főzzük. A lisztet rózsaszínre pirítjuk az olajon, hozzáadjuk a pirospaprikát, felöntjük fele tejjel, fele vízzel, besűrítjük vele a levest.

2015. január 14., szerda

Negyedik blogszülinap és játék

Amióta Londonban élek az állásom mellett sajnos kevesebb idő jut a főzésre, a blogolásra meg főleg. Meg is látszik, hogy picit hanyagoltam a blogot, hiszen a blogom negyedik születésnapjának időpontját is eltévesztettem, mert január 6.-án volt, én meg 14.-re emlékeztem, de így is jobb , mint soha, Isten éltessen kedves Blogom, ígérem igyekszem nem elhanyagoni téged :)
Az olvasóimtól, követőimtől, bloggertársaimtól elnézést kérek, hogy nincs időm látogatni a blogjaitokat, megjegyzéseket hagyni, ti mégis kitartotok mellettem. Köszönöm.
Ünneplésként csak legyen egy kis játék a hagyományoknak megfelelően.



Játék

Ha szeretnétek játszani a következőket kell tennetek:
1. Készítsetek saját ízlésetek, alapanyagaitok, fantáziátok szerint egy Full english breakfast-öt vagyis Angol reggelit ami a következőket tartalmazza: 1 - 2 szelet grillezett bacon, 1 - 2 kisebb kolbász, 2 bugyantott tojás vagy tükörtojás. 1-2 grillezett paradicsom, maréknyi sült gomba, egy merítőkanálnyi paradicsomos bab, 2 szelet pirítós (toast), esetleg 1 - 2 karika black puding vagyis véreshurka. Mindez egy csésze teával felszolgálva.
2. Mikor elkészítettétek posztoljátok ki a blogotokra, és linkeljétek be a bejegyzést ide a játék alá.
3.Határidő2015 február 5, éjfél.
4. Február 6.-án én is közzéteszem a saját változatomat,lehetőség szerint az összefoglalót és az eredményhírdetést.
5. Egy kis nyeremény is lesz, amit később tudok csak megmutatni sajnos, de nem marad el.
Tehát játékra fel :) A fotó csak illusztráció, a forrása: Itt

A fotó nem sajátom, csak illusztráció, így néz ki kb egy angol reggeli.

2015. január 13., kedd

Póréhagymás tonhalkrém

Egy újabb kedvenc, de csakis házilag készítve. Itt Londonban rengeteg tonhalas szendvicset esznek az emberek, persze póréhagyma és cheddár sajt nélkül.
A hozzáértők szerint valószínű, hogy a póréhagymából készült hagymaleves tiszteletére nevezte el  Agatha Christi mesterdetektívjét Poirotnak.


Hozzávalók (2 személy részére): 16 dkg jó minőségű olajos tonhal, 4 evőkanál édes csemegekukorica, fél póréhagyma, 1 tojássárgája, fél teáskanál mustár, 1 dl olaj, 5 dkg érett cheddár  sajt, só, bors.
Elkészítése: A tonhalat egy szűrőben alaposan lecsepegtetjük, kinyomkodjuk belőle az olajat. A tojássárgát elkeverjük a mustárral, lassanként adagolva hozzá az olajat majonézt készítünk.  A póréhagymát kockákra vágjuk. A kinyomkodott tonhalat elkeverjük a csemegekukoricával, a póréhagymával, a cheddár sajttal, majd hozzáadjuk a majonézt, sózzuk, borsozzuk, krémesre kavarjuk.


2015. január 11., vasárnap

Póréhagymás fekete retek saláta

Nagyon finom, még otthon készült :)


Hozzávalók (2 személy részére): 1 nagyobb feketeretek, fél poréhagyma (a fehér része), 1 kisebb kápia paprika, 10 dkg telemia, 4 – 5 nagyobb jégsaláta levél, só, 4 – 5 evőkanál olívaolaj.
Elkészítése: A feketeretket meghámozzuk, káposztagyalun legyaluljuk, kissé megsózzuk, hagyjuk levet engedni, kiszorítjuk.  A poréhagymát és a paprikát felkarikázzuk, a salátát kézzel megtépdessük, a telemiát kis kockákra vágjuk. A hozzávalókat óvatosan összeforgatjuk, rácsurgatjuk az olívaolajat.

Megjegyzés: Önmagában is laktató saláta, de kínálhatjuk fasírtok, sült húsok mellé is.

2015. január 9., péntek

Radóci csorba (hamis pacalleves)

Ezelőtt 5 évvel készítettem először ilyen csorbát, nagy kedvencünk lett, de mostanában nem főztem, most a Párom kérésére újra az előtérbe került. A régi receptet Itt találjátok, de most újratöltve, új fotóval hoztam :)



Hozzávalók (4 – 5 személy részére): 60 dkg csirkemell, 2 nagy fej fokhagyma, 4 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 kis zeller, 2 tojássárgája, 4 – 5 dl jó zsíros tejföl, só, bors, 1 evőkanál ecet, szárított petrezselyem – és zellerzöld, kevés olaj.
Elkészítése: A csirkemellet kockákra vágjuk, a fokhagymát meghámozzuk, fokhagymatörőn áttörjük. A sárgarépát, petrezselymet, zellert meghámozzuk, kis lyukú reszelőn lereszeljük. A csirkemellet a fokhagyma felével kevés olajon fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük kb 3 liter forró vízzel, sózzuk, puhára főzzük. A lereszelt zöldségeket a megmaradt fokhagymával  kevés olajon, kis vizet töltve hozzá megpároljuk. Amikor a hús majdnem puha hozzáadjuk a megpárolt zöldségeket, borsozzuk, együtt készre főzzük. A két tojássárgát csomómentesre kavarjuk a tejföllel, majd hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, besűrítjük. Ha szükséges még sózzuk, borsozzuk, a tetejét megszórjuk petrezselyem – és zellerzölddel, a tűzről levéve ecettel savanyítjuk.

Megjegyzés: Ezt a levest hamis pacallevesnek is nevezik, hiszen állítólag egy radóci asszony találta ki a férje számára, aki nem szerette a pacalt. Tejföl és csípős paprika kötelező hozzá.