2016. szeptember 19., hétfő

Sült hekk színes sültkrumplival

Ahogy már régebb is írtam, igyekszem több halat fogyasztani, mint régebb, A hekket nagyon szeretem, mert nem szálkás és sok hús van rajta. Aki kóstolta, mindenki megdicsérte :)
A köret a saját lilakrumplimból és a saját termesztésű sütőtökből készült.


Hozzávalók (4 személy részére): 1 kg konyhakész hekk törzs, só,fokhagymás só, bors, pirospaprika, 4 - 5 evőkanál liszt, olaj a sütéshez. A körethez: kb 80 dkg lila krumpli, 30 dkg sütőtök, só, kevés olaj, 5 dkg szalonna, kis csokor petrezselyemyöld. Citrom a tálaláshoz.
Elkészítése: A krumplit alaposan megmossuk, a nagyobbakat négybe, a kissebbeket kettőbe vágjuk, a sütőtököt meghámozzuk, kockára vágjuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, beletessyük a krumplit és a sütőtököt, sózzuk, meglocsoljuk kevés olajjal, alaposan összeforgatjuk, előmelegített sütőben, közepes hőfokon megsütjük. Az utolsó 10 percben rászórjuk a kis kockára vágott szalonnát. A hekk tözseket alaposan megmossuk, leszárítjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fokhagymás sóval, 2 - 3 órát, jól záródó dobozban a hűtőben pihentetjük. A lisztet elkeverjük a pirospaprikával, a fűszerezett halat jól megforgatjuk benne, forró olajban, mindkét oldalát ropogósra sütjük. A kész  halat a sült krumplival tálaljuk. Tálaláskor megszórjuk a finomra aprított petrezselyemzölddel, citromkarikákat kínálunk hozzá.

Nincsenek megjegyzések: